Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ET bírálta az örmény politikai intézmények működését

Bírálatokat fogalmazott meg az örményországi politikai intézmények működésével szemben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, és párbeszédre szólította fel egy csütörtöki határozatában a kormányoldalt és az ellenzéket.


Dátum: 2008-04-17 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:13.734230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentum hiányolja az igazságszolgáltatás és az állami tulajdonú média teljes függetlenségét, és megállapítja, hogy az örmény nemzetgyűlés nem látja el a demokratikus képviselet feladatát.

A 47 tagország parlamenti küldötteiből álló testület - amely tavaszi ülésszaka során már másodszor foglalkozott Örményországgal a februári elnökválasztás kapcsán - azonnali független vizsgálatot szorgalmaz a márciusi összecsapások tárgyában. Az utcai csetepaték az elnökválasztás tisztaságát megkérdőjelező tüntetők és a rendfenntartók között robbantak ki, és halálos áldozatokat is követeltek. Egyúttal sürgeti a gyülekezési jogot korlátozó törvények eltörlését és a vélhetően politikai okokból letartóztatottak szabadon bocsátását.

A rendezéshez szükséges párbeszéd csak ezután kezdődhet meg a politikai erők között - állapítja meg az ET közgyűlése.

Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő, aki a közgyűlés liberális csoportjának vezetőjeként szólalt fel a határozat vitájában, az MTI-nek kijelentette: a jelentés tartalmával alapvetően egyetért. Egyúttal szükségesnek tartja, hogy az ET mint az emberi jogok érvényesülésével foglalkozó szervezet sokkal világosabb követelményeket fogalmazzon meg működése során.

Kapcsolódó elemek