Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tavaszi napok Sopronban

Kosztolányi Dezső-Forgách András: Aranysárkány című színművének bemutatójával nyílt meg pénteken a Soproni Tavaszi Napok két hétig tartó programsorozata. Horváth Zoltánné, a rendező Pro Kultúra Kht. kulturális igazgatója elmondta: a fesztivál programjának két pillérét a színházi előadások és a koncertek alkotják.


Dátum: 2003-03-14 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:29.537160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Rideg Sándor: Indul a bakterház című vígjátékával vendégszerepel március 18-án és 19-én.

David Mamet: Sale (Floridai öröklakás eladó) című színművét viszi színre a Petőfi Színház társulata a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban március 21-én.

Két nappal később ugyanott a miskolci Csodamalom Bábszínház mutatja be Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony című produkcióját.

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és Kokas Katalin hegedűművész Erkel-, Mozart- és Schubert-művekből állította össze hangversenyét. Az eseménynek március 16-án a kulturális központ ad helyet.

Két nappal később ugyanott az olasz Orchestra Sinfonia del Friuli vendégszerepel Rossini-művekkel.

Barna Domonkos gordonkaművész Bach-, Schumann- és Bartók Béla-szonátákat szólaltat meg március 23-án a kulturális központban.

Három nappal később Tabányi Mihály tangóharmonika művész és tanítványai koncerteznek ugyanott.

A tavaszi napok idején Mészáros György festőművész alkotásai láthatók a Festőteremben.

Az eseménysorozat március 30-án a Scarbantia Rézfúvós Együttes, valamint Szekendy Tamás zongoraművész, Pilz János hegedűművész, Kóczán Péter brácsaművész és Somodari Péter gordonkaművész koncertjével zárul a Pannónia Med Hotelben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek