Függesszék fel az állami földek értékesítését!
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az állami földek értékesítésének felfüggesztését követeli, amíg a földtörvénnyel kapcsolatban zajlanak az egyeztetések - ezt az érdekképviseleti szervezet szövetségi igazgatója mondta Nyíregyházán sajtótájékoztatón pénteken.
Dátum: 2008-04-18 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:27.699485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula hozzátette: amennyiben a kért értékesítési moratóriumot a kabinet nem hirdeti meg, a Magosz nem vesz részt a további tárgyalásokon. Az igazgató, aki a Fidesz nagykállói választókerületi elnöke, megjegyezte azt is, hogy az ellenzéki párt szintén távol marad az egyeztetésektől, ha a további földeladást nem függesztik fel. A sajtótájékoztatón részt vett Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője is.
A Magosz vezetője a moratórium szükségességét azzal magyarázta, hogy mutyizás folyik az állami földek eladásánál, s ennek alátámasztására a Szendrői Állami Gazdaság területének értékesítését hozta fel. Ennek kapcsán kifejtette: két sikertelen eladás után "célirányosan írták ki a pályázatot, egy befektetői körnek kedvezve". Elmondta: a Borsod megyében lévő 4.913 hektáros területre a nyírbátori Kelet-Grain Kft. és 23 magánszemély konzorciuma pályázott.
Újságírói kérdésre válaszolva Budai Gyula elismerte, hogy a kft. gazdasági társaságként a jelenlegi törvények alapján nem lehet vevő, de éppen ezért próbálkoznak konzorciumba tömörülve magánszemélyként. Strómanoknak nevezte a pályázó magánszemélyeket, akik másoknak vásárolnak, s hozzáfűzte: "nincs olyan gazdálkodó, aki képes lenne a 600 milliós vételárat kifizetni, még banki hitellel sem".
A szövetségi igazgató a Magyar Nemzetben a szendrői földeladással kapcsolatban megjelent írásra hivatkozott, s azt mondta "követelik Veres János pénzügyminisztertől, hogy adjon tájékoztatást arról, miért csökkentették 1,2 milliárdról, 600 millióra a szendrői földek árát, személy szerint van-e köze a nyírbátori kft.-hez, s hozzák nyilvánosságra ki az a 23 magánszemély, aki pályázott". Mint mondta, a Magosz számára elfogadhatatlan, hogy miközben tárgyalnak a földtörvényről, változatlanul tart az állami területek eladása.