Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a 12. Hajdúép kiállítás Debrecenben

Közel száz kiállító részvétel megnyílt a 12. Hajdúép Építészeti és Lakberendezési szakkiállítás pénteken a debreceni Főnix csarnokban.


Dátum: 2008-04-18 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:30.366238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öt termékcsoportot felvonultató háromnapos rendezvény megnyitóján Kósa Lajos polgármester hangoztatta: az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére az ágazat élni akar. Ennek a jele az, hogy noha az építőipar válságban van, az elsősorban kis- és középvállalkozókat érintő kiállítást mégis meg lehetett rendezni. A polgármester hozzátette: ha az ország gazdasági helyzete nem változik, vagy romlik, nem biztos, hogy jövőre sorra kerülhet a 13. Hajdúép.

Az építészeti és lakberendezései szakkiállítással egybeesnek a debreceni Cseh napok, s ebből az alkalomból a megnyitón, valamint az azt követő konferencián részt vett a Cseh Köztársaság nagykövete is. Jaromír Plísek arról számolt be, hogy az európai uniós csatlakozás óta évente átlagban 30 százalékkal nő Magyarország és Csehország kereskedelmi kapcsolata. A konferencián elhangzott, hogy Csehország legnagyobb kereskedelmi partnerei - Németország, Szlovákia és Lengyelország -mellett Magyarország csak a 9. helyen áll a kivitelben, illetve a 11. helyen a behozatalban. Annak ellenére, hogy az elmúlt években mind az export, mind az import aránya nőtt a két ország között, további együttműködési lehetőségekről is érdemes tárgyalni - mondta a nagykövet.

A konferencián az is elhangzott, hogy a tavalyi 332 millió 469 ezer eurós összforgalom nagyobb részét mindkét oldalon járművek, jármű alkatrészek és szállító berendezések forgalmazása tette ki.

Kapcsolódó elemek