Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne mutogasson Demszky előkelő idegenként a kormányra!

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője leszögezte: Demszky Gábor nem mutogathat előkelő idegenként a kormányra, nem hibáztathatja azt a BKV kritikus pénzügyi helyzetéért.


Dátum: 2008-04-18 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:34.147468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BKV állami támogatásának növelését vagy a cégre háruló adók és járulékok csökkentését javasolja a főváros vezetése az állammal szombaton kezdődő tárgyalásokon - közölte Demszky Gábor főpolgármester pénteken.

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: a főpolgármester nem mutogathat előkelő idegenként a kormányra, nem hibáztathatja azt a BKV kritikus pénzügyi helyzetéért, miközben a cégtulajdonos fővárosi önkormányzat semmilyen működési támogatásban nem részesíti a vállalatot. Emlékeztetett arra, hogy a BKV-t 2003-ban a Medgyessy-kormány konszolidálta, azóta 80 milliárd forint adósságot és 14 milliárd forint veszteséget felhalmozva a cég mégis a csőd szélére jutott.

Tarlós István igen furcsának tartja, hogy a 17 éve regnáló főpolgármester csak most dolgoztat ki változatokat a BKV megmentésére. A politikus úgy véli, miközben folyamatosan arról beszél a főpolgármester, hogy a kormány mennyire támogatja a fővárost, a tények nem ezt mutatják. Megjegyezte, hogy Demszky Gábor vagy a Budapest-szerződés aláírásakor, módosításakor nem mondott igazat, vagy most nem teszi ezt.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: senki nem kötelezte a főpolgármestert arra, hogy metrót építsenek 500-600 milliárd forintért, hogy Combino villamosokat vegyenek 40 milliárd forintért. Véleménye szerint nem tartana itt a főváros, nem lenne ilyen a pénzügyi helyzete, ha az 1990-es évek közepén az államadósság terhére az oroszok építették volna meg a metrót. Rámutatott, azóta sincs válasz arra, hogy Demszky Gábor miért zárkózott el ettől a megoldástól. Utalva arra, hogy 1994-ben éppen a főpolgármester "szája íze szerint" módosították az önkormányzati törvényt, a frakcióvezető meglepőnek tartotta azt a felvetést, amely szerint ismét kivételt képezve a 3.100 önkormányzatból a főváros több személyi jövedelemadóhoz szeretne jutni.

A frakcióvezető hangot adott annak a véleményének is, miszerint nem jutottak volna idáig a dolgok, nem lett volna ilyen sztrájk, ha a főpolgármester személyesen tárgyalt volna az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő BKV szakszervezeteivel.

Kapcsolódó elemek