Megint tilosban: kerékbilincset kapott Demszky autója
Dátum: 2008-04-19 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=112942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:38.482487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerékbilincset kapott Demszky Gábor szolgálati autója, mialatt a főpolgármester a pénzügyi tárca épületében tárgyalt. A liberális városvezető behajtási engedély nélkül parkolt le a József nádor téren. A minisztérium előtti terület azonban védett övezetnek minősül, ahová külön matricával lehet csak behajtani.
Demszky Gábor összkerék-meghajtású kocsiján azonban nincs matrica, ezért az V. kerületi közterület-felügyelet megbüntette. A kerékbilincs eltávolítása csaknem 15 ezer forint, amihez hozzájön a helyszíni bírság. A főpolgármester egyébként sorozatosan szegi meg a közlekedési előírásokat.
Januárban térfigyelő kamera rögzítette, ahogy Demszky Gábor szabálytalanul parkolt le és tolatott ki egy egyirányú utcából. A BRFK megindította a szabálysértési eljárást a főpolgármester ellen, aki fogadkozott a sajtóban, hogy legközelebb körültekintőbb lesz. A liberális politikus legsúlyosabb közlekedési kihágása az volt, amikor a 70-es táblánál 131-gyel hajtott néhány éve.