Néha a kései fagyok elviszik a bontakozó rügyeket
Március 15-én, a hazaszeretet ünnepén emlékezzünk és hajtsunk fejet azok előtt, akik 155 évvel ezelőtt helytálltak. Véssük újból és újból a nemzeti tudatba az 1848-as gondolatokat és eseményeket, hogy felidézve azokat átadhassuk az utánunk jövőknek - mondta Harrach Péter az angyalföldi nemzeti, keresztény és polgári elkötelezettségű szervezetek pénteki március 15-i megemlékező ünnepségén.
Dátum: 2003-03-15 01:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:31.376876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Március 15. az egyik legszebb nemzeti ünnepünk, tele van a tavasz ígéreteivel még akkor is, ha néha a kései fagyok elviszik a bontakozó rügyeket, mert ilyenkor előbújnak az "alvó rügyek" és a fa kilombosodik. Ez a mi tavaszaink titka - mondta Forgáchné Rétháti Kövér Ilona, a Hajrá Angyalföld! Polgári Kör tagja, aki az örökké megújuló tavasz nevében diavetítéssel egybekötött zenés körutazással a "Kárpátoktól le az Al-Dunáig" kalauzolta a XIII. kerületi Tamás Apostol Általános Iskolában megjelenteket.
Az egyórás műsor után Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke kihirdette "Az új évezred márciusi 12 pontját", majd Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet.
Március 15-én, a hazaszeretet ünnepén emlékezzünk és hajtsunk fejet azok előtt, akik 155 évvel ezelőtt helytálltak. Véssük újból és újból a nemzeti tudatba az akkori gondolatokat és eseményeket, hogy felidézve azokat átadhassuk az utánunk jövőknek. Elődeink példája, a márciusi ifjak elszánt küzdelme arra ösztönöz bennünket, hogy legyünk ma mi is egy kicsit fiatalabbak - emlékeztetett a politikus.
Ma a nemzeti függetlenség az Európai Unióhoz való csatlakozás során a magyar érdekek képviseletének gondolatát ébreszti bennünk.
- Kényszer-érdekházasság ez, amiben szövetséget kell kötni, hogy védelmet adjunk azoknak, akik enélkül rosszul járnának - hívta fel a figyelmet Harrach Péter.
Magyarországnak saját érdekeit kell képviselnie az EU-val való kényszerházasságban - hangsúlyozta a fideszes politikus. Úgy vélte azonban, hogy a csatlakozással kapcsolatban felmerülhetnek kétségek az emberekben, de Magyarország az unión kívül nem tud magának olyan pozíciót teremteni, mint azon belül.
A Fidesz szociális és családügyi kabinetjének vezetője leszögezte: az uniót Magyarország is tudja formálni, például a magyar családpolitika sajátos értékeinek átadásával.
Harrach Péter az angyalföldi polgári körök és az Info 13 Egyesület március 15-i rendezvényén a szabadságjogokról szólva elmondta: napjainkban a sajtószabadság hiánya nem azt jelenti, amit 155 évvel ezelőtt. Ma nem cenzúrázzák a sajtótermékeket, hanem a manipuláció eszközével élnek. A magyar sajtó nem független, hiszen ez is a sajtószabadság megsértése.
- Amíg a diktatúrában a kemény erőszak az eszköz, a demokráciában a manipuláció. Ezt éljük meg naponta -mondta a politikus.
A polgár nemcsak önállóan gondolkodik, de alakítja önmagát és maga körül a világot - mutatott rá.
- Mi olyan társadalmat szeretnénk építeni és ebben nagy elődeink példáira támaszkodunk, ami olyan közösségekre épül, mint a család, egyházi közösség, nemzet, civil szervezetek - fogalmazott Harrach Péter.
fidesz.hu