Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV: pénzügyi segítség lesz, de garancia is kell

Segít a kormány a fővárosnak a BKV finanszírozásában. A szakszervezetek garanciát várnak a cég anyagi gondjainak rendezésére, máskülönben többnapos sztrájk is elképzelhető.


Dátum: 2008-04-21 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:33:58.446663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány még az idén 10-12 milliárd forintos tőkepótlással segít a BKV pénzügyi helyzetének rendezésében. Erről Keller László pénzügyi államtitkár és Demszky Gábor főpolgármester beszélt a Pénzügyminisztériumban tartott egyeztetés után. Keller László az InfoRádiónak azt mondta, hogy az idei tőkepótlást előfinanszírozásként nyújtaná a kabinet addig, amíg a főváros nem teremti elő a szükséges forrásokat. Demszky szerint a működési költség hatmilliárd forintos hiányát ez a javaslat sem oldaná meg, de a belső eladósodottság megakadályozására elképzelhető például a fővárosi vagyon egy részének értékesítése.

A megbeszélésen egyébként azt javasolta a főváros a kormánynak a távirati iroda szerint, hogy az infláció mértékével visszamenőlegesen emelje meg az állami normatív támogatást, és akkor a főváros is azt teszi az erre az évre előirányzott 9,71 milliárd forint tőkepótló támogatással. Az állami normatív támogatás idei előirányzata 32,198 milliárd forint. Az államtitkár közölte: erre nincs lehetőség, de a kormánynak nem is állna szándékában a támogatás visszamenőleges emelése.

A most megkezdett megbeszélés folytatásaként tisztázzák, hogy miként lehet megteremteni a jogszabályi feltételeit annak, hogy a tömegközlekedési szolgáltatás megrendelőit bevonják a közlekedési vállalatok finanszírozásába. Ehhez munkacsoportot alakítanak. További tárgyalásokon veszik majd elő többek közt azt is, hogy milyen viszonyban van a költségvetésben rögzített árkiegészítés az ingyenes és kedvezményes szolgáltatás igénybevételével.

Ha az érdekképviseletek nem kapnak rá garanciát, hogy a tulajdonos rendezi a finanszírozás problémáit, akkor többnapos munkabeszüntetésre is készek - reagált a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetésre. Nemes Gábor szerint a szakszervezetek csak így látják biztosítottnak, hogy nem lesznek telephelybezárások, leépítés, elbocsátások, és hogy nem romlanak tovább a közlekedési vállalatnál a munkakörülmények. A főpolgármester szerint a főváros a munka világával kapcsolatos minden követelést teljesített.

Kerékbilincs Demszkynek

Kerékbilincs került Demszky Gábor kocsijára a BKV-tárgyalások alatt. A Bors című napilap szerint a főpolgármesternek volt behajtási engedélye, de ezt a közterület-felügyelők nem vették észre. Később Demszky megmutatta az engedélyét, és a bilincset leszedték. A Vasárnapi Blikknek Rogán Antal belvárosi polgármester azt mondta: a főpolgármester szerinte nem rendelkezett parkolásra is jogosító engedéllyel a különlegesen védett övezetben. A főpolgármesteri hivatal sajtófőnöke szerint Demszkynek van ilyen engedélye, csak "rosszul látszott" a szélvédő mögött.

Kapcsolódó elemek