Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József: összefogásra, hazaszeretetre, bátorságra van szükség

Március tizenötödike jelkép, a szabadság, a függetlenség, az összefogás jelképe; ezen a napon a magyarság, mint történetében annyiszor, lépést tudott tartani Európával - mondta Szájer József péntek este Győrött.


Dátum: 2003-03-15 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:32.030187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés fideszes alelnöke a Fidelitas és az Összefogás a Polgári Körökért Egyesület március 15-i megemlékezésén mondott ünnepi beszédet a bazilikában.

A politikus 1848. március 15-ét és 1956. október 23-át testvérforradalmaknak, a remény napjainak nevezte. Rámutatott: azokban a napokban felcsillant a remény, hogy a Föld népét nem sanyargathatják, a polgár valódi jogokat kaphat, a művészt nem köti gúzsba cenzúra, s nem idegen hatalmak szabják meg a magyar nemzetnek, hogy merre kell tartania.

Szájer József kijelentette: március 15-e mának szóló üzenete, hogy összefogásra, hazaszeretetre, bátorságra van szükség a nemzet felemelkedése érdekében. - Március 15-e üzeni, hogy álljunk ki nemzeti érdekeink mellett, úgy, hogy közben felemelt fővel legyünk európai polgárok - mondta.

Megítélése szerint a közös Európa álma mindig is a magyaroké volt. - És nem azoké, akik vérbe fojtották forradalmainkat, és akik a diktatúrájukkal évtizedekre kiszorítottak bennünket Európából - tette hozzá.

Hangsúlyozta: nem szabad átengedni az európai álmot azoknak, "akik nemrégiben még a KGST-ben és a Varsói Szerződésben hittek". - Emelt fővel megyünk az unióba, s ott is kiállunk érdekeinkért - szögezte le a fideszes politikus.

Szólt arról, hogy 1848 óta minden március 15-e valamit hozzátett az előzőekhez. - Most Európa újraegyesítése a tét - mondta végül Szájer József.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek