Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egész politikai elitet megfigyelné a kormány

Kósa Lajos interpellációjában hétfőn egy titkos kormányhatározat kapcsán azt mondta, hogy a kormány titkosszolgálati eszközökkel az egész magyar politikai elitet megfigyelheti.


Dátum: 2008-04-21 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:10.643095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az egész politikai elitet megfigyelné a kormány (Kósa Lajos)

Kósa Lajos fideszes politikus az önkormányzatok jogellenes megfigyelését célzó titkos kormányhatározat hátteréről kérdezte Szilvásy György titkosszolgálati minisztert.

Kósa Lajos interpellációjában azt mondta, hogy a kormányhatározat kiterjesztette azoknak az intézményeknek a körét, amelyet a nemzetbiztonsági szolgálatok bírói felhatalmazás nélkül is megfigyelhetnek.

Elmondása szerint a jogszabály a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi önkormányzatok esetében is lehetővé teszi a titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelést. "Lényegében a teljes magyar politikusi gárdát meg lehet figyelni válogatás nélkül" - mondta el a politikus.

Hangsúlyozta, hogy a jogszabály "ezer sebből vérzik", ellentmond a kormány ügyrendjéről szóló határozatnak is: nem szerepel rajta a kiadványozó, vagyis a miniszterelnök aláírása, az iratkezelési záradék és nincs rajta dátum sem.

A jogszabály ellentétes a nemzetbiztonsági törvénnyel is, amely kifejezetten tiltja, hogy az önkormányzati intézményekkel szemben így járjanak el - tette hozzá. A titkos kormányhatározat Kósa szerint "törvénytelen, alantas szándékú, indokolhatatlan és elfogadhatatlan egy demokráciában".

Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter szerint mindez csak feltételezés, a valóság az, hogy a kormány nem engedi az önkormányzatok vagy a politikai elit bármely tagjának a lehallgatását.

Szerinte a nemzetbiztonsági védelem alá helyezett szervek körének felülvizsgálatát az európai uniós források szabályszerű felhasználásához fűződő gazdaságbiztonsági érdekek indokolták.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy a szervezett bűnözés befolyásától megóvjuk az európai uniós fejlesztési forrásokat - hangoztatta a miniszter, aki szerint Kósa kormányzati iratkezeléssel kapcsolatos aggályai is alaptalanok. Szilvásy még arról is beszélt, hogy a megfigyelésekre csakis az önkormányzatok beleegyezésével kerülhet sor.

Kósa Lajos azt mondta, hogy Szilvásy válasza "egyszerűen nem felel meg a valóságnak".

Hozzátette: a nemzetbiztonsági szervek a megfigyelést akkor is lefolytathatják, ha nincs megállapodás.

"Egyetlen válasz lett volna lehetséges, elnézést kérek és visszavonom a határozatot" - mondta Kósa Lajos.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2669, 'source_type': 'media', 'source_id': 1740, 'target_type': 'article', 'target_id': 79786, 'relation_type': 'describes'}