Vita a totalitárius rendszerek bűneiről
A totalitárius rendszerek által elkövetett népirtásokról, emberiesség elleni bűntettekről és háborús bűnökről folytatott vitát hétfő este Strasbourgban az Európai Parlament.
Dátum: 2008-04-22 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:22.157035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Bizottság erről szóló közleménye szerint "minden tagállam más módon kezeli történelmi emlékezetét, és minden tagállamnak magának kell megtalálnia a saját múltjával való megbékélés útját. Az Európai Unió maga is a megbékélés egy példája". A közlemény hozzáteszi: az EU hatásköre ezekben az ügyekben korlátozott, szerepe pedig csak az lehet, hogy a megbeszélések és kölcsönös véleménycserék szervezésével támogatja a megbékélést. Ez utóbbi megállapítással szembeszállt a vitában Tunne Kelam észt néppárti képviselő, aki szerint sem a neofasizmus éledése, sem a bolsevizmus nem lehet egyetlen EU-ország belügye sem.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nürnbergi pert megtartották, de a kommunizmus perére még nem került sor. Szerinte ez kettős mércére utal.
Vytautas Landsbergis litván néppárti képviselő a mai orosz vezetést bírálta, amiért az szerinte nem ítéli el a sztálinizmus bűneit.