Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aba-Novák Vilmos életmű-kiállítása Debrecenben

Több szempontból is a legek kiállítása az Aba-Novák Vilmos életművét bemutató debreceni tárlat - hangsúlyozta Rockenbauer Zoltán művészettörténész a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban hétfőn megnyílt kiállításon mondott köszöntőjében.


Dátum: 2008-04-22 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:23.683641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint megjegyezte, soha ilyen összegben - 4,2 milliárd forint - még nem biztosították magyar festő kiállítását, ami jól jelzi, hogy Aba-Novák képei milyen értéket képviselnek az aukciós piacon. "Ilyen jellegű életmű-kiállítással Magyarországon még nem találkoztam" - tette hozzá az Orbán-kormány volt kulturális minisztere, elismeréssel szólva a szellemes rendezésről, amelynek eredményeként Aba-Novák alkotásai mellett megtekinthetik az érdeklődők a festő eredeti tárgyakkal berendezett egykori műtermét, s filmen nyomon követhetik alkotás közben a festőt.

Ugyancsak a rendezést, s a kiállítás kurátorának, Molnos Péternek az ötletét dicséri, hogy "eredeti" Aba-Novák hamisítványt is bemutatnak. A festő-virtuóz ugyanis azon kevesek közé tartozik, akit még életében, kortársai hamisítottak - mutatott rá a művészettörténész. A kiállítás címét - "Aba-Novák - a barbár zseni" - is magyarázta Rockenbauer Zoltán, amikor felidézte Pablo Picassónak az 1937-es Párizsi Világkiállítás zsűrielnökének kifakadását, amikor a kicsomagoláskor megpillantotta Aba-Nováknak a magyar-francia történelmi kapcsolatokat bemutató hatalmas, 220 négyzetméteres pannóját. "Ki ez a barbár zseni? - kiáltott fel a katalán származású francia mester, elismerve valószínűleg azt az őserőt, azt a dinamikát, ami a képekből áradt" - tette hozzá Rockenbauer Zoltán. A debreceni kiállításon a pannó kétharmados változata látható.

Gulyás Gábor, a Modem igazgatója emlékeztetett rá, hogy utoljára 1962-ben Budapesten, a Nemzeti Galériában volt Aba-Novák-kiállítás, amit később nagy sikerrel mutattak be Kassán és Varsóban is. Elmondta, hogy több mint hetven szerződést kellett megkötniük, az alkotások belföldről és külföldről, közgyűjteményekből és magángyűjtőktől érkeztek Debrecenbe. Összesen csaknem négyszáz eredeti alkotást: festményeket, grafikákat láthat a közönség, de az egyéb tárgyakkal - például André Kertész híres Aba-Novák-portréjával, a filmekkel, a tanítványok munkáival - a félezret is eléri a kiállításon bemutatott műtárgyak száma.

A kuriózumok között említette a Modem igazgatója azt a több mint 70 éve készült Aba-Novák-filmet, amelyet még soha nem láthatott a közönség. A filmről Aba-Novák egy feleségének szóló levelében tett említést: mint írta, 1935-ben a New York-i egyetemen tartott előadása keretében elkészített a hallgatók előtt egy festményt, és a teljes folyamatot filmre vették. A debreceni szervezőknek sikerült fellelniük a már akkor színes technikával készített, most digitalizált filmet, amelyet a kiállítás idején bemutatnak a cívis városban.

Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája, a hagyaték gondozója a magyar festészet nagy diadalának nevezte, hogy "ilyen színvonalas, európai léptékű kiállítást lehetett szervezni magyar festőnek". Köszönetet mondott a szervezőknek, a kurátornak, s mindenekelőtt az érdeklődőknek, akik olyan nagy számban jelentek meg, hogy alig fértek be az egyébként nagy befogadó képességű Modem művészeti központba.

A július 6-ig nyitva tartó Aba-Novák-kiállításra több tízezer érdeklődőt várnak a szervezők.

Kapcsolódó elemek