Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai maffiamódszerek

Kövér László, az Orbán-kormány volt titokminisztere, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja a rákosmenti polgármester megfigyelési ügyével kapcsolatban elmondta: a nagy dérrel-durral beharangozott Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet hatalmas melléfogásnak tűnik, amit nevezhetnénk akár közröhejnek is.


Dátum: 2008-04-22 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:25.412710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Feltéve, ha ennek kapcsán nem okoztak volna kellemetlenséget sok embernek, akinek mind a mai napig nem adtak elfogadható magyarázatot a meghurcolásukra. Úgy tűnik, az egész csak arra volt "jó", hogy folyamatosan pszichológiai nyomás alatt tartsák a társadalmat - mondta Kövér László, aki emlékeztetett az önkormányzati választások előtti állítólagos terrorfenyegetettségre is.

A volt titkosszolgálatokat irányító miniszter úgy látja: Draskovics Tibor, Szilvásy György és Laborc Sándor politikai maffiamódszerekkel irányítják a rájuk bízott területet.

Kapcsolódó elemek