Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napi tízmilliárd forint kiesést jelent egy-egy BKV-sztrájk

Szakértői számítások szerint napi tíz-tizenkét milliárd forintos termelési érték eshet ki egy általános BKV-sztrájk esetén. Legalábbis, ha azt vesszük alapul, hogy Budapest és a központi régió negyven százalékkal járul hozzá az ország gazdasági kibocsátásához, és a leállás esetén a piaci szereplők nem az erejükhöz mérten termelnek.


Dátum: 2008-04-22 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:27.535558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ország éves gazdasági kibocsátását a bruttó hazai termékben, a GDP-ben adjuk meg. Az idén a magyar GDP 27,5 ezer milliárd forint körül alakulhat. Ha ezt az összeget elosztjuk 365-tel, akkor hetvenötmilliárd forint jön ki. Miután a főváros és a központi régió mintegy negyven százalékkal járul hozzá az ország gazdasági kibocsátásához, a budapesti régió naponta harmincmilliárd forintot termel, legalábbis nyers, laboratóriumi számítások alapján.

Ez ideig kétszer volt - gazdasági értelemben legalábbis - érezhető a BKV-s munkabeszüntetés: az idén április 7-én és 18-án. "Miután a budapesti régió állítja elő a magyar GDP negyven százalékát, akár több milliárd forintra rúgó kárt is okozhatott a huszonnégy órás sztrájk. Egyebek között a kieső munkaidőből, kereskedelmi forgalomból, illetve bevételekből" - mondta lapunknak Németh Dávid, az ING elemzője. Szerinte csak durván lehet megbecsülni, hogy mind keresleti, mind kínálati oldalon mekkora visszaesést okozott leállás. "Ha az említett harmincmilliárd forintos napi termelési adatot vesszük alapul, és úgy számolunk, hogy a főváros erejéhez mérten csak negyvenszázalékosan termelt, napi tíz-tizenkét milliárd forintos kieső tétellel számolhatunk" - állítja Németh.

Bogár László közgazdász szerint az már önmagában is nagy problémát jelent, hogy a budapesti régió adja a bruttó hazai termék jelentős részét. "Úgy tűnik, az elmúlt évtizedekben nem pusztán a közigazgatásban vált vízfejjé Budapest, hanem a gazdaságban is - mondta. - Ha pedig több napig is eltart a következő sztrájk, az beláthatatlan következményekkel járhat, arra ugyanis már nem lehet felkészülni." A közgazdász szerint az egy-két napos sztrájk még fedezhető a tartalékokból, ám az egyhetes leállásnál már súlyos logisztikai-szállítási gondok keletkeznek. "A mostani ismereteink szerint egymilliárd forint ketyeghetett el óránként az elmúlt két alkalommal" - mondta Bogár László.

Soós Lőrinc, a KSH volt elnökhelyettese szerint ennél is nagyobb gond, hogy naponta hatmilliárddal emelkedik az államadósság. "A BKV-sztrájk természetesen lefelé viszi a magyar gazdaság kibocsátását, ám ezért nem a piaci szereplők vagy éppen a kényszerszabadságon lévő munkavállalók a felelősek."

Kapcsolódó elemek