Egy méterrel csökkent télen a Feneketlen-tó vízszintje
Egy méterrel csökkent az idei télen a XI. kerületi Feneketlen-tó vízszintje, valószínűleg a 4-es metró közeli építése miatt - mondta el Rétvári Bence (KDNP), a XI. kerület egyik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-04-22 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:32.750592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tó partján Rétvári Bence arról számolt be: szakértők szerint valószínűsíthető, hogy a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri és Fehérvári úti állomásainak építése során történő vízkiemelések miatt csökkent a Feneketlen-tó vízszintje. Hozzátette: a Feneketlen-tó vízrajzi helyzetéről nem tartalmaz semmit a metró előkészítő anyaga.
A képviselő rámutatott: a korábbi 4-5 méter helyett, jelenleg 3-4 méteren áll a tó vízmagassága, ami a parti nádon is jól látható.
A helyi horgászok szerint a vízszintcsökkenésnek köszönhetően közel egymillió forint értékű hal pusztult el a tóban.
A KDNP-s képviselő elmondta, a megoldás az lehet, ha csökkentik a 4-es metró építése során kiemelt vízmennyiséget, illetve, ha vízutánpótlást végeznek a tavon.
A sajtótájékoztató végén civilek és környezetvédők jelképesen több vödör vizet öntöttek a Feneketlen-tóba.