Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Digitalizálják a békéscsabai kórház röntgenosztályát

Az ország egyik legkorszerűbb digitális röntgenosztálya jön létre Békéscsabán, a város kórházában azt követően, hogy több mint 100 millió forintért a fenntartó önkormányzat új képalkotó berendezéseket vásárolt - tájékoztatta a város polgármestere kedden az MTI-t.


Dátum: 2008-04-22 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:41.485519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézetbe május végéig megérkezik egy, az emlőszűrésekre alkalmas digitális mammográf, valamint a sürgősségi osztályra egy szintén digitális röntgenfelvételi berendezés, továbbá a sürgősségi sebészethez kapcsolódóan egy képerősítős röntgenkészülék - közölte Vantara Gyula.

Elmondta: a város a kórház fenntartójaként még 2007-ben nyújtott be céltámogatási igényt a berendezések megvásárlására, és ennek eredményeként nyerte el a bruttó 108 millió forintos bekerülési költség 75 százalékát.

A polgármester azt hangsúlyozta, hogy a korábban megkezdett digitalizálás következtében és az új vásárlással gyakorlatilag létrejön a "film nélküli" röntgenosztály a kórházban, hiszen például az új mammográfiás berendezés az emlőn áthaladó röntgensugarat közvetlenül elektromos jellé, majd pedig digitális képpé alakítja át. Így 75 ezer páciens 300 ezer emlőfelvételének a tárolása és kezelése válik lehetővé - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek