Újpesten kötött ki a metróépítésből származó sitt
A 4-es metró Népszínház utcai épülő megállójából származik az a vélhetően illegálisan lerakott hulladék és föld, amelyre kedden hívta fel a figyelmet az újpesti polgármester. A DBR Metró Projekt Igazgatóság helyettes vezetője nem tudja, volt-e joga a föld elszállításával megbízott cégnek az eredetileg kijelölt helyett Újpestre vinni azt.
Dátum: 2008-04-22 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:42.415963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A DBR Metró Projekt Igazgatóság a BPV Metro 4 Kkt.-vel szerződött a Népszínház utcai metrómegálló kivitelezésére - tájékoztatta az InfoRádiót a szervezet helyettes vezetője, hozzátéve: a megállapodásban komoly feltételeket szabtak a kitermelt föld elhelyezésére.
A BPV Metro 4 Kkt. a föld elszállítására a Kres-Bau Kft.-vel kötött szerződést, amelyben megmaradtak a projektigazgatóság áldal szabott kemény feltételek. A megállapodás szerint a kitermelt földet egy mogyoródi telephelyre kellett volna szállítani, a cég azonban máshová vitte azt - mondta Olti Ferenc.
A DBR Metró Projekt Igazgatóság helyettes vezetője hozzátette: nem tudják, hogy a Kres-Bau Kft.-nek - amelynek vezetője jelenleg külföldön tartózkodik - volt-e joga ahhoz, hogy ne az eredetileg kijelölt helyre szállítsa a földet, de felszólították a BPV Metro 4 Kkt.-t arra, hogy tisztázza a kérdést.
A kitermelt földet és törmeléket újpesti területre rakták le. A városrész polgármestere szerint a sitt elszállítása és a terület rendbehozatala 100 millió forintba is kerülhet, Derce Tamás ezért büntetőfeljelentést tesz az ügyészségen, a metróépítő társaságtól pedig kártérítést kér.
Olti Ferenc úgy véli: ha a földszállításra szerződött cég esetleg megszűnne, az ügyben akkor sem a DBR Metró Projekt Igazgatóság lenne a felelős, hanem annak alvállalkozója, a BPV Metro 4 Kkt. A társaságnak ugyanis felelősségbiztosítása és jól teljesítési bankgaranciája van a megbízó felé, vagyis helyt kell állnia, ha felelősségi körében hiba történik.