Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lefokozták a 8-as gyorsforgalmi utat

Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényjavaslatban, amelynek parlamenti vitája kedden is zajlott, a 8-as számú utat lefokozták, már nem szerepel gyorsforgalmi útként, és eltűnt a tervből a Veszprémet elkerülő útszakasz is - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden Veszprémben.


Dátum: 2008-04-22 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:44.186293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsfontosságú lenne a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út megépítése, ugyanis a Dunántúl közepén végighúzódva kelet-nyugati összeköttetést biztosít az ország többi részei és Ausztria között, és tehermentesíti a balatoni főutat - jelentette ki sajtótájékoztatón az ellenzéki politikus. Szerinte az ezredfordulón még minden rendben volt, négysávosították több helyütt a 8-as főutat, sőt, a Veszprém és Várpalota közötti négysávos szakasz már autóút minősítést kapott.

Navracsics Tibor kitért arra, hogy az MSZP 2006-os választási kampányában egyértelmű ígéretként szerepelt a 8-as gyorsforgalmi út kiépítése Lepsénytől Vas megyéig, illetve a nyugati országhatárig. Ehhez kapcsolódott, hogy a Veszprémet elkerülő M8-as gyorsforgalmi út tervezési munkálatait megkezdték.

"Ehhez képest most a legrosszabb fordulat látszik bekövetkezni, ugyanis a törvényjavaslat a 8-ast már nem tünteti fel gyorsforgalmi útként, egyszerűen kikerült a gyorsforgalmi utak felsorolásából" - szögezte le a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Hozzátette: a Veszprémet elkerülő nyomvonal is törlődött az Országos Területrendezési Tervből.

A Fidesz frakcióvezetője közölte, a törvényjavaslathoz kedden módosító indítványt nyújtott be, amelyben kezdeményezi, hogy a gyorsforgalmi M8-ast és a Veszprémet elkerülő nyomvonalát ismét vegyék be a területrendezési tervbe, illetőleg a törvényjavaslatba. Mint mondta, a Székesfehérvár-Várpalota-Veszprém "közlekedési ütőér" fejlesztése a közép-dunántúli régió kulcsfontosságú feladata.

Navracsics Tibor bízik abban, hogy módosító indítványát - amelyről várhatóan a jövő héten szavaznak - támogatják majd a régió kormánypárti parlamenti képviselői is.

Kapcsolódó elemek