Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megrongálták II. János Pál pápa szobrát a XVII. kerületben

Ismeretlen tettes vagy tettesek megrongálták a Budapest XVII. kerületében álló II. János Pál pápa szobrot - mondta az MTI-nek kedden Kiss István rákoshegyi plébános.


Dátum: 2008-04-22 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:44.785695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pap elmondása szerint még hétfőn, fényes nappal történt a rongálás. Kalapáccsal hajthatták végre a barbár tettet, amit "a társadalom betegségének, romlottságának" tudott be.

Kiss István beszámolt arról, hogy a pápaszobor alkotója, Babusa János máris elkezdte a reparálást. A rongálást annak fényében különösen nagy garázdaságnak tartja, hogy néhány héttel a felavatása után már kezdett kialakulni egyfajta zarándoklat a szoborhoz.

A XVII. kerületi önkormányzat úgy tájékoztatta a nemzeti hírügynökséget, hogy a pápaszobor helyreállításának összes költségét vállalják.

Kapcsolódó elemek