Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Használhatatlan aszfaltozást rendelt a főváros

A főváros tudatában volt, hogy felújítása során gyatra minőségű aszfaltozást kap a Mátyás király utca. Ezzel ugyanis maga bízta meg a kivitelező Strabagot - derül ki a Magyar Hírlap birtokába került jegyzőkönyvből.


Dátum: 2008-04-23 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:52.397398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az alsó aszfaltréteg csak a Rákosi úti csomópont előtti 85 folyóméteren építhető meg ténylegesen" - ez áll a 2005. június 21-én kelt jegyzőkönyvben, amely a XVI. kerületi Mátyás király utca részleges felújításának előkészületeit rögzítette. Az ülést azért hívta össze a főváros közlekedési ügyosztályának az illetékes út-műtárgy alosztálya, hogy négyszáz méterrel hosszabb szakasz felújítását rendelje meg, mint amennyire forrást adott. A főváros eredeti szándéka az volt, hogy a Mátyás király utcát a Szent Korona-Budapesti utca között újítja fel 1300 méteren, ehelyett egészen a Csömöri útig aszfaltoztak.

A hosszabbítást Szabó Lajos Mátyás (MSZP) akkori polgármester lobbizta ki Demszky Gábor főpolgármesternél lakossági elégedetlenségre hivatkozva. Ennek aztán meglett az ára, a jegyzőkönyv szerint az alsó aszfaltréteg látta kárát, amelyet 85 + 85 méteren tudtak teríteni a Rákosi úti csomópont környékén. A kivitelező a Strabag Zrt. volt, 48 millió forintért vállalta el az eredeti munkát, a megrendelő főváros tisztában is volt a módosítás lehetséges következményeivel, ezért nem csekély engedményt tett. "Az alépítményi hibákra visszavezethető meghibásodások esetén a kivitelező mentesül a szerződésben rögzített hatvannapos jótállási időszak kötelezettségének kritériuma alól." Mivel a jelentős pluszmunkára a Strabagnak nem volt fedezete, a főváros beleegyezését adta, hogy a tartalékkeret terhére végezze el. "A fenti beavatkozásokat vállalkozó a tartalékkerettel növelt ajánlati árért elvégzi, az elmaradó szakaszok figyelembevételével." A műszaki tartalom csökkentését a Főpolgármesteri Hivatal munkatársán kívül az építésvezető és a műszaki ellenőr is aláírta.

Az alépítmény hiánya néhány hónapon belül láthatóvá vált. Mint ahogy azt a lap megírta, a közelmúltban készült független mérnöki vizsgálat 156 tételes hibasort állapított meg. Leggyakrabban használt jelzői a következők voltak: szétmállott, repedezett, megsüllyedt, hullámosan tört, kátyús, hiányos, egyenetlen, balesetveszélyes.

"Az ajánlati kiíráson túli feladathoz pénzt senki sem biztosított, így a kivitelezés rossz minősége eleve be volt kalkulálva. A két éve történt felújításkor az aszfaltburkolatot lemarták, és a gyenge alapozású szakaszokat is érintetlenül hagyva került rá az új aszfaltburkolat a megnyújtott területre. Az útpálya teherbíró alapozásának a hibája folyamatosan kirajzolódott, mert a ráterített négy-öt cm vastag szőnyegezés ekkora forgalom mellett összetörik, szétesik, és a víz a faggyal tovább aprítja, morzsolja" - áll a mérnök összegzésében.

A független mérnök Kovács Péter (Fidesz) polgármesternek írt levelében megjegyzi, hogy a városháza illetékese, Kerényi László Sándor nem rejtette véka alá magánvéleményét, amikor a helyszíni bejáráson megjegyezte, hogy a Mátyás király utca felújítása is a 2006-os választásoknak lett áldozata. Az ügyosztályvezető két-három hónap türelmet kért, mivel csak február 11-én került beosztásába. Elődjét, Csordás Mihályt a hatszázmillió forintos útfelújítási botrány miatt menesztette a főjegyző: ennyivel nem tudott elszámolni a főváros a 2006-os útfelújítási programhoz kapott támogatásból.

Kapcsolódó elemek