Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa Lajos: Nem engedhetünk a 48-ból!

Hajdú-Bihar megye településein a helyi emlékhelyek megkoszorúzásával emlékeztek az 1848. március 15-i forradalom 155. évfordulójára szombaton. Debrecenben a Nagytemplomban közös ünnepséget tartott a Református Kollégium és Debrecen városa.


Dátum: 2003-03-15 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:34.350934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke emlékeztetett arra, hogy volt olyan március 15-e, amikor a Debreceni Református Kollégium diákjai nem léphettek ki a kollégiumon kívülre.

- Akkor a kollégiumi Petőfi-szobornál, a lépcsőházban emlékeztünk, miközben a falakon kívül a Forradalmi Ifjúsági Napok szelei dúltak - hangsúlyozta.

Bölcskei Gusztáv a továbbiakban kijelentette: azóta a Forradalmi Ifjúsági Napokat elfújta a szél, és immár március 15-én ki lehet lépni a kollégiumból is.

Szászfalvi László, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának MDF-es elnöke a Nagytemplomban elmondott ünnepi beszédében kiemelte: a magyar nemzet szabadságának őrlángja 1848. március 15-ének emlékezete.

A szónok emlékeztetett arra, hogy a márciusi 12 pont egyik legfontosabb követelése a nemzeti függetlenség volt. Fontosnak nevezte, hogy az európai uniós csatlakozás megrázkódtatásai és rendkívüli kihívásai közepette "se engedjünk a 48-ból, és ne csatlakozzunk úgy, hogy feladjuk önmagunkat".

Az MDF-es politikus kijelentette: az uniós csatlakozásnak hozzá kell járulni a trianoni sebek begyógyításához, a magyarság határok feletti újraegyesítéséhez.

A debreceni megemlékezés-sorozat a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál folytatódott, ahol Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere felidézte, hogy 1848-ban a forradalom nem lett európai ügy, mert mindenhol más volt annak a tétje.

- A magyar forradalom tétje a függetlenség kivívása volt - hangsúlyozta, és utalt arra, hogy az elmúlt 155 évben kilencszer volt rendszerváltás, hatszor államforma-váltás és négyszer határmódosítás Magyarországon.

A továbbiakban arról szólt, hogy az európai uniós csatlakozás küszöbén is érvényesek 1848 eszméi, "de ahhoz, hogy azt életre keltsük, merészség kell", mert a '48-as eszmék a mai hatalom számára is veszélyesek.

Kósa Lajos a 12 pontot a magyar nemzet szimbolikus szövegének nevezte, amely ma is érvényes, és nem kell azt újraírni, újraértelmezni.

Felhívta a figyelmet, hogy ma is aktuális a magyar sajtó szabadságának a kívánalma.

- Nem engedhetünk a 48-ból az Európai Unió küszöbén sem, nem engedhetünk abból, hogy szabadok, emberek, magyarok lehessünk - hangsúlyozta.

Kósa Lajos végezetül kijelentette: ez itt Magyarország, és "sorsunk, a magyarság jövője elsősorban a magyar kormány felelőssége".

A nap folyamán Debrecenben megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát, és ünnepi megemlékezést tartottak a helyi honvédtemetőben is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek