A Fidesz fenntartja javaslatát
A Fidesz fenntartja javaslatát, és amennyiben parlamenti többséget szerez, törvénybe foglalja a gyerekek és az idősek fokozottabb büntetőjogi védelmét.
Dátum: 2008-04-23 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:35:57.720679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bírói gyakorlatban jelenleg is súlyosabban büntetik a gyermekek és az idősek ellen elkövetett bűncselekményeket, így nem indokolt a Fidesz-KDNP erre vonatkozó törvényjavaslata, amely az MSZP szerint diszkriminatív is. Ezt Bárándy Gergely szocialista parlamenti képviselő mondta szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz ugyanakkor rámutatott peddig is számos példa volt arra, hogy a joggyakorlatot törvényerőre emeljék.
Répássy Róbert (Fidesz) és Rubovszky György (KDNP) az Országgyűlésnek múlt héten benyújtott, a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményező javaslata további fokozott büntetőjogi oltalmat kíván biztosítani a társadalom legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb tagjainak, a gyermekeknek és az idős embereknek.
Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetvezetője reagálásában az MTI-nek azt mondta, sajnálják, hogy az MSZP éppen a gyermekek és az idősek fokozottabb büntetőjogi védelmét nem támogatja, miközben más társadalmi csoportok, így a kisebbségek esetében megengedhetőnek tartja a pozitív diszkriminációt, és a büntetőjogi védelmet.
A Fidesz frakcióigazgatója hangsúlyozta: a bírói gyakorlat, amely szerint a sértett életkorát súlyosbító körülményként veszik figyelembe, nem a Fidesz javaslata elleni érv, hanem éppen mellette szól, hiszen a parlament már eddig is számos esetben törvényi erőre emelte a joggyakorlatot.
Répássy Róbert hozzátette: a Fidesz megfontolandónak tartja, hogy a javaslatot kiegészítse más, kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportok körével. Mint fogalmazott, örömmel vennék, ha a szocialisták a javaslat jobbítására törekednének és nem az elutasítására. Mint fogalmazott, ugyanakkor, hogy az MSZP elutasítása ellenére a Fidesz fenntartja javaslatát, és amennyiben parlamenti többséget szerez, törvénybe foglalja a gyerekek és az idősek fokozottabb büntetőjogi védelmét.