Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A ciántiltó román törvény elfogadását sürgetik

Nyílt levélben fordultak az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának román képviselői Bogdan Olteanu román képviselőházi elnökhöz, és ebben azt kérik, hogy a parlament mielőbb fogadja el azt a törvényi kezdeményezést, amely megtiltaná a bányászatban a ciántechnológia alkalmazását.


Dátum: 2008-04-23 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:02.281760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott közlemény szerint a felhívást azt tette indokolttá, hogy a román képviselők a múlt héten visszautalták a kezdeményezést az ipari és szolgáltatási szakbizottsághoz.

"A döntés indokolatlan halasztása az állampolgárok által jelzett gondok iránti közömbösségről tesz tanúbizonyosságot. Ugyanis a tiltási tervezet el nem fogadása tragikus következményekkel jár: 200 ezer tonna ciánt hoznak majd be az országba, a közutakon fogják mindezt szállítani, míg Románia jelenleg tiszta területein a ciántechnológiával végzett bányászat üledékeivel teli tavak jönnek létre" - véli Csibi Magor Imre, az EP-bizottság liberális tagja.

A nyílt levelet valamennyi romániai EP-képviselőhöz is eljuttatták, a kezdeményezést a liberális frakció valamennyi román képviselője, két szocialista, két néppárti (köztük az RMDSZ-es Sógor Csaba) és az Európai Szabad Szövetség frakciót képviselő Tőkés László is támogatja.

Nyolc évvel ezelőtt az erdélyi Nagybánya (Baia Mare) közelében súlyos ciánszennyezés sújtotta a környezetet, ennek hatása Magyarországra is érezhető volt. Verespatakon (Rosia Montana), az Erdélyi-érchegységben, az Aranynégyszögben található, még fellelhető arany és ezüst kitermelésére egy kanadai-román vegyes vállalat külszíni aranybánya megnyitását tervezte, szintén ciántechnológia felhasználásával - erre a beruházásra mindazonáltal feltehetően nem kerül sor.

Kapcsolódó elemek