Váratlan a turizmustörvény-javaslat, de szükség van rá
Váratlanul érte a Fideszt a kormány turizmustörvény-javaslata, de a párt szerint is szükség van a jogszabályra - mondta Bánki Erik, a parlament turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerdán.
Dátum: 2008-04-23 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:02.895358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Váratlanul ért minket a bejelentés, hogy mégis az Országgyűlés elé kerül a törvényjavaslat. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy milyen törvényjavaslatot fogadott el a kormány, milyen szakmai egyeztetés előzte ezt meg - mondta Bánki Erik, azt követően, hogy az illetékes szakminiszter szerdán bejelentette: a kabinet az Országgyűlés elé viszi a turisztikai törvényjavaslatot.
Olyan törvényjavaslatnak kell születnie, amely mögött széles szakmai egyetértés van. A szakmai szervezetek többsége az eddigi információk szerint aggályosnak tartja a kormány javaslatát - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
Bánki Erik szerint egyrészt átfogó jogszabályi keretet kell adnia a törvénynek, másrészt konkrétumokat is tartalmaznia kell, például a támogatásokról.
A Fidesz támogatja, hogy ne csak kormányrendeletek, hanem törvény is szóljon a turizmusról, hiszen a szféra nyolc százalékát adja a GDP-nek Magyarországon - tette hozzá.
Napjainkban a magyar turizmus legégetőbb problémái közé tartozik, hogy nem folyik a 15 éves távra tervezett stratégia végrehajtása, nagyon gyenge a nemzeti marketing, valamint bonyolult a jogszabályi és adókörnyezet - mondta Bánki Erik.
Bajnai Gordon, a területért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány elfogadta a turizmustörvény-javaslatot, amelynek célja, hogy meghatározza a turizmussal kapcsolatos állami és önkormányzati feladatokat, a turisztikai tevékenységek gyakorlásának általános feltételeit.
A miniszter elmondta: a törvényjavaslat célja továbbá, hogy meghatározza a turizmusban érdekelt állami és egyéb szervezetek együttműködési kereteit, elősegítse a turizmus céltudatos fejlesztéséhez szükséges feltételek kialakítását, valamint a turizmusban működő vállalkozások működését és fejlődését.
Wolff Péter, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke azt mondta: sokat ad a szakmának ez a törvényjavaslat, hiszen eddig nem volt kimondva, hogy az államnak vannak kötelezettségei az ágazattal kapcsolatban.