Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új szálloda épülhet Tatabánya Fő téren

Új szálloda és kétszintes mélygarázs épülhet a tatabányai Fő téren, az önkormányzat pályázati úton választotta ki a beruházót - mondta Bencsik János.


Dátum: 2008-04-24 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:14.417629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester elmondta: az önkormányzattól megvásárolt területen a Tatabánya Fő-tér Projekt Kft. egy nemzetközi szállodalánchoz tartozó háromcsillagos hotelt és kétszintes, üzleti alapon működő mélygarázst épít, ezzel együtt új Fő teret is kialakít a beruházó.

A város vezetője ismertette: a döntés hátterében a városi idegenforgalmi fejlesztése áll. Ennek egyik iránya a városban működő szabadtéri bányászati ipari skanzen, a másik pedig a gazdasági- és konferencia turizmus. A szálloda, mélygarázs és hozzá kapcsolódóan több közösségi létesítmény magánbefektetői és banki közreműködéssel valósul meg - hangsúlyozta a polgármester.

Az új hotel minőségi és mennyiségi áttörést jelent az idegenforgalmi fogadókészség javításában, az új városközponti épületkomplexum európai színvonalú megépítése jelentős idegenforgalmi és kereskedelmi vonzerőfejlesztést jelent. Az új szálloda jelentős megtartóerőt jelenthet az eddig a közelben szállást foglalóknak, ide vonzhatja a ma Budapesten és környező városokban lakó hazai és külföldi menedzsereket, szakembereket, és vonzó lehet más vállalkozók, befektetők részére is.

Kapcsolódó elemek