Döntés a kisgyermekesek BKV-bérletének bevezetéséről
Rétvári Bence (KDNP) előterjesztése alapján a Fővárosi Közgyűlés csaknem egyhangúlag döntött arról csütörtökön, hogy a kisgyermeket nevelő, rászoruló szülők részére kedvezményes BKV-bérletet vezet be.
Dátum: 2008-04-25 07:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:20.466403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes által kiegészített, módosított előterjesztést egy tartózkodással fogadta el a közgyűlés.
Az ellenzéki politikus azért kezdeményezte egyéni képviselőként e javaslat elfogadását, mert a tavaly decemberben egyszer már támogatott indítványát azóta sem konkretizálta a közgyűlés.
A tanuló- és a nyugdíjasbérlettel azonos áron, 3.250 forintért árusítandó új bérlet bevezetésének tapasztalatait fél év múlva áttekintik.
Hagyó Miklós közlése szerint 25 ezer jogosulttal számoltak e bérletforma bevezetése kapcsán. Módosítása alapján csak az állandó budapesti lakóhellyel rendelkezők vehetik majd igénybe a kedvezményt. A főpolgármester-helyettes módosítására szeptemberre tolták ki a bérlet bevezetését, amit egyébként tavaly decemberben még áprilisra terveztek.
A bérlet bevezetése kapcsán a szocialisták 200 millió forintot meghaladó bevételkiesést vélelmeztek a BKV-nál, Rétvári Bence azonban vitatta ezt.
Bagdy Gábor KDNP-frakcióvezető és Rétvári Bence bírálta az e döntés kapcsán kiadott, fizetett közleménye miatt a BKV-t, amely Hagyó Miklós sikereként tünteti fel a kisgyermekesek bérletének bevezetését. Felhívták a figyelmet arra, hogy éppen a kormánypártiak hiúsították meg az erről szóló döntést egy hónappal korábban.