XII. kerületi kabinetfőnök: Demszky provokált
A Fővárosi Közgyűlés ülésén történtek nem segítik a Világháborús Emlékmű körül kialakult, több éve húzódó méltatlan vita rendezését; a főpolgármester felszólalása provokáció volt - reagált közleményben a XII. kerületi polgármester kabinetfőnöke a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén történtekre.
Dátum: 2008-04-25 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:24.773259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Váczi János közleményében azt írta: érthetetlen, hogy Demszky Gábor főpolgármester miért nem engedte ennek a napirendi pontnak az előre vételét, ami az előterjesztés indulatoktól mentes tárgyalását tette volna lehetővé. A kabinetfőnök szerint ugyancsak érthetetlen, hogy miért nem vezettette ki az ülést bekiabálással megzavarókat.
"Ez, illetve Demszky Gábor felszólalása egyértelműen szándékos provokáció volt, amire a főpolgármester úr tudatosan készült" - fogalmazott Váczi János.
Külön kitért arra is, hogy álláspontja szerint a közgyűlést szabálytalanul szakították meg, az ülés berekesztésére a Főváros szervezeti és működési szabályzata szerint nincs is mód.
Váczi János úgy vélte: a történtek egyértelműen megmutatták, hogy az emlékmű sorsát csak nyugodt, békés úton lehet megoldani, indulatokkal és veszekedéssel nem. Hozzátette: "sajnálatos, hogy nem született ma döntés a Világháborús Emlékmű fennmaradásáról, de bízunk benne, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő ülésen megszületik a megegyezés és elfogadják Pokorni Zoltán kompromisszumos javaslatát, amit tavaly októberben még a szocialista és szabaddemokrata képviselők is támogattak".
Megjegyezte: továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szoborral kapcsolatos jogi huzavona megoldódjon, mert "a jelenlegi helyzet méltatlan a Második Világháborúban elesett hegyvidéki civilek és katonák emlékéhez".
Csütörtökön alig félórás vita után Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes, levezető elnökként berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését, mert a XII. kerületi Turul-szobor sorsáról folytatott vitát jobbikos tüntetők folyamatos közbekiabálásokkal zavarták.
Demszky Gábor erős indulatokat kiváltó beszédében emlékeztetett arra, hogy a kerület évek óta akadályozza a helyzet jogszerű rendezését, például a változtatási tilalom elrendelésével a térségben. A főpolgármester szerint a Turul-szobor nem lehet a második világháború áldozatainak jelképe. Mint mondta, a turul madár a múlt század első felében az antiszemita, szélsőjobb turulszövetség szimbóluma volt. Leszögezte, hogy "a turulszövetség már tíz évvel Szálasi előtt teljes zsidótlanítást követelt". A közgyűlés munkáját ekkor szakította meg az ülést vezető Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, mert a közbekiáltások a főpolgármester beszéde alatt folyamatossá váltak. A főpolgármester-helyettes szerint mivel rendzavarás miatt lehetetlenné vált az önkormányzat munkája, ezért nem tehet mást, minthogy berekeszti az ülést.