Nem megoldás a kisebbségi kormányzás
A megkérdezettek 54 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy az MSZP képes lehet a következő választásokig kisebbségben kormányozni.
Dátum: 2008-04-25 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:28.674247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Századvég és a Forsense havonta végzett közvélemény-kutatásai során minden alkalommal megkérdezi, hogy mit gondolnak az emberek, hogyan mennek a dolgok az országban. A lakosság általános közérzetét mutató index értéke az őszödi beszéd és az azt követő események óta 25 és 30 pont között mozgott, de a 25 pontos eddigi minimumnál a több évre visszanyúló vizsgálatok alatt egyszer sem mért alacsonyabb értéket a két cég. A 2008. áprilisi felmérés 21 pontos Közérzet Indexe tehát minden eddiginél alacsonyabb, s jól érzékelteti, hogy a kormányválság milyen mértékben nyomja rá bélyegét az általános közhangulatra. A 100 fokú skálán mért 21 pontos érték igen széles körű elégedetlenséget tükröz, ami megmutatkozik abban is, hogy a megkérdezettek 73 százaléka közepesnél rosszabb osztályzatot adott, míg annál jobbat csupán 3 százalék.
A változás leginkább annak köszönhető, hogy az ismeretlen pártpreferenciájúak Közérzet Indexe a korábbi 30 pont körüli értékről 25 pont alá zuhant, miközben a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP szavazóinak értékelései is enyhe csökkenést mutatnak (16-ról 14 illetve 38-ról 35 pontra). Különösen a kormánypárti szavazók "elkedvetlenedése" szembetűnő, az év első hónapjaiban közel 15 pontot zuhant a Közérzet Indexük.
Az SZDSZ döntése változatlanul megosztja a közvéleményt
Az SZDSZ azon döntése, melynek értelmében Horváth Ágnes leváltása után visszahívta minisztereit a Gyurcsány Ferenc vezette koalíciós kormányból, továbbra is jelentősen megosztja az ország közvéleményét. Az április elején, a válság kirobbanását követően mért eredményekhez viszonyítva csökkent a döntés támogatóinak tábora (42 százalék), s méretét tekintve gyakorlatilag megegyezik a döntést ellenzőkével (43 százalék).
A Fidesz szavazóinak 60 százaléka jelenleg is helyesli a liberális párt lépését (-6 százalék), a szocialisták között ezzel szemben mostanra már kétharmados többségre tettek szert a lépés ellenzői (+13 százalék). A pártválasztásukban bizonytalanok körében is jelentős változást tapasztaltak április elejéhez képest: akkor körülbelül azonos arányban voltak az SZDSZ lépését támogatók illetve ellenzők, mostanra egyértelműen az ellenzők kerültek többségbe a bizonytalan pártpreferenciájúak között (60 százalék).
Az SZDSZ-nek rövid távon nem használt a kormányválság
Az április eleji gyorsvizsgálat eredményéhez hasonlóan az SZDSZ-ről alkotott kép a megkérdezettek mintegy fele számára nem változott az utóbbi hetek eseményei hatására. Azok esetében, akiknek változott a megítélése, döntően nem javulásról, hanem romlásról beszélhetünk. Az összes megkérdezett 35 százaléka válaszolt úgy, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben romlott az SZDSZ-ről alkotott véleménye, javulásról mindössze 6 százalék számolt be. A Fidesz szavazók több mint felének nem változott a liberális pártról kialakított véleménye, ezzel szemben a szocialista szimpatizánsok 63 százalékának szemében romlott az SZDSZ-ről kialakult kép. A bizonytalan pártpreferenciájúak közül szintén többen számoltak be negatív változásról, mint pozitívról.
Kisebbségi kormányzás - társadalmi támogatottság nélkül
A jelenlegi politikai helyzet öt lehetséges megoldása közül változatlanul az előrehozott választások támogatottsága a legnagyobb, ennek értelmében a válaszadók 43 százaléka választaná ezt az opciót. A második legnépszerűbb forgatókönyv az SZDSZ visszakozása, és az eredeti koalíció helyreállítása lett, bár ennek a megoldásnak a támogatói köre kis mértékben csökkent (15 százalék, -4 százalék). A kisebbségi kormányzást Gyurcsány Ferenc vezetésével a megkérdezettek mindössze 10 százaléka tartja a legkedvezőbb megoldásnak (-3 százalék). A Gyurcsány Ferenc nélküli koalíció ötletének támogatottsága ennél valamivel magasabb (13 százalék).
A lehetséges öt opció megítélése egyértelműen politikai preferenciák alapján történt: a Fidesz szavazóinak 73 százaléka az előrehozott választásokat támogatta, az MSZP-sek körében viszont a koalíció helyreállítása a legnépszerűbb (44 százalék), bár körükben egyre nagyobb a kisebbségi kormányzás ötletének (30 százalék) támogatása. A pártválasztásukban bizonytalanok relatív többsége is az előrehozott választások mellett tette le voksát, bár körükben az átlagosnál alacsonyabb ezen opció támogatottsága (33 százalék).
A megkérdezettek 54 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy az MSZP képes lehet a következő választásokig kisebbségben kormányozni. A szocialista szavazók több mint kétharmada ugyan bizakodó e tekintetben, de az ellenzéki szavazók háromnegyedének ellenvéleménye, valamint az ismeretlen preferenciájúak szkepticizmusa a kisebbségi kormányzás tarthatatlanságát hangoztatók többségét eredményezi.