Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány a báránybőrbe bújt jobboldali radikalizmusról


Dátum: 2008-04-25 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:31.349832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baloldal immunrendszere időnként nem elég erős ahhoz, hogy képes legyen megvédeni bennünket a tobzódó jobboldali rosszindulat és rágalom mindennapi lavinájától.

(...)

Ha a magyar baloldal nem tud váltani és önérzetesen viselkedni valóságos demokrataként, akkor a báránybőrbe bújt jobboldali radikalizmus fog győzni.

(...)

Jó lenne megérteni, hogy meddig akarnak még csendben lenni azok, akiknek az a dolguk, hogy védjék Magyarországot, a harmadik Magyar Köztársaságot, a demokráciát. És persze meg lehet magyarázni, hogy a Népszava publicistája is sértő módon lépett fel a gój motorosokkal, csak azt tudnám megérteni, hogyan kerül egy motoros baráti kör szervezetének nevébe gój jelző. Mit jelent a hivalkodóan a nem zsidóságra utaló szó.

Kapcsolódó elemek