Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségügyi Holding Debrecenben

Bár a szocialista frakció nem támogatta, tegnap a közgyűlés minősített többséggel megszavazta Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének az Egészségügyi Holding Zrt. megalapításáról szóló előterjesztését. Az egészségügyi társaságot a városi és a megyei önkormányzat hozza létre. Biztonságos és magas színvonalú szolgáltatásokat várnak tőle.


Dátum: 2008-04-26 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:36.438141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hajdú-Bihar lakosságának ellátását jelenleg nyolc részben vagy teljes mértékben önkormányzati tulajdonban álló egészségügyi profilú gazdasági társaság végzi. Az intézmények működését teheti majd hatékonyabbá a tervezett Egészségügyi Holding, amelynek egyik legfőbb célja az egészségügyi vagyon köztulajdonban tartása. Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere emellett fontosnak tartja a kihasználatlan kapacitások lekötését is, hiszen például külföldi betegek gyógyításával magyar orvosok és ápolók juthatnak további feladatokhoz, és az így befolyó összegek egy részét vissza lehetne forgatni a debreceni és hajdú-bihari betegek ellátására.

Az együttműködésben részt vesz a megyei fenntartású Kenézy kórházat működtető két kft. és hat, a város tulajdonában lévő egészségügyi szolgáltató cég. A részvénytársasághoz a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma jogi okok miatt (mivel a DEOEC intézményi keretek között működik) nem csatlakozhat. Az Egészségügyi Holding alapítását a debreceni polgármester szerint elsősorban az indokolja, hogy bizonytalanná vált az ellátórendszer működése, kiszámíthatatlanná a finanszírozása. Szakértők szerint ez elejét veszi annak, hogy debreceni gyógyító helyek áldozatul essenek az országban zajló kétes jövőjű és sikerű privatizációnak.

Az új, egységes egészségügyi rt.-t az alapítók terjeszkedésre nyitott szervezetként képzelik el, amelynek kizárólag két tulajdonosa lesz, a városi, illetve a megyei önkormányzat. A gazdasági tömörülés élére Kósa Lajos és Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke Ónodi-Szűcs Zoltánt, a Kenézy kórház főigazgatóját javasolta.

Kapcsolódó elemek