Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedvező Bush béketervének fogadtatása

Világszerte kedvező fogadtatásra talált az amerikai elnök pénteki bejelentése, amelyben új közel-keleti béketervet harangozott be, ám izraeli és palesztin részről meglehetősen visszafogott volt a helyeslés.


Dátum: 2003-03-15 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:36.418092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kofi Annan ENSZ-főtitkár üdvözölte George Bush szavait, amelyek szerint a leendő palesztin miniszterelnök, Mahmud Abbasz beiktatása után előterjeszti a közel-keleti "kvartett" új menetrendjét a béke megteremtésére. Annan felhívással fordult az izraeli és a palesztin vezetőkhöz, hogy segítsék elő Bush elképzelésének megvalósulását.

Tony Blair brit kormányfő "előremutató, nagy lépésnek" nevezte az amerikai államfő bejelentését. Habár egyelőre az iraki válság áll az előtérben, emellett az izraeli-palesztin konfliktust is "a gyújtópontba kell helyezni" - szorgalmazta Blair.

Oroszország, amely Irak kapcsán vétóval fenyegetőzött a háború megakadályozása érdekében, dicsérte Bush bejelentését. Igor Ivanov külügyminiszter értékelése szerint a pénteki lépés "kiutat mutat a közel-keleti konfliktus zsákutcájából".

Palesztin politikusok üdvözölték Bush nyilatkozatát. Ahmed Kurei parlamenti elnök szerint az "pozitív és építő jellegű, amennyiben maradéktalanul megvalósul". Jasszer Arafat elnök tanácsadója, Nabil Abu Rudeineh viszont úgy vélte, a bejelentést követnie kell ama több lépcsős terv haladéktalan megvalósításának, amely önálló palesztin állam megteremtését irányozza elő 2005-ig.

Egyetértő hangok hallatszanak az izraeli oldalon is. A jeruzsálemi külügyminisztérium szóvivője osztotta Bush nézetét, amely szerint a tartós békeszerződést célzó tárgyalásokra csak azután nyílik lehetőség, hogy beiktatták hivatalába a "cselekvőképes" palesztin kormányfőt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek