Kövér és Turi-Kovács az előrehozott választásokról
"Az elmúlt időszak történései azt mutatják, hogy Magyarországon ma közelebb van egy előrehozott választás lehetősége, mint az elmúlt 18 évben bármikor, ezt azonban csak az emberek kényszeríthetik ki - hangzott el Turi-Kovács Béla és Kövér László sajtótájékoztatóján szombaton.
Dátum: 2008-04-26 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:37.988098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) országos vezetői értekezlete előtt újságíróknak azt mondta, hogy az előrehozott választások nem a parlamenti erőviszonyokon vagy a koalíció egységén múlik, hanem egy "erőteljes népi nyomás" következménye.
Kövér László szintén úgy fogalmazott, hogy az ellenzéknek nincsen alkotmányos eszköze az előrehozott választások kikényszerítésére, ezt csak az emberek tudják megtenni.
Ezzel kapcsolatban azokat a közvélemény-kutatási adatokat idézte, amelyek szerint az emberek több mint 50 százaléka, vagyis 4 milliónál is több választópolgár, előrehozott választásokat szeretne.
Miután az emberek folyamatosan növekvő hányada gondolja úgy, hogy ez az egyetlen lehetséges út Magyarország megmentésére, az ellenzék természetesen készen várja, hogy bármikor átvegye a kormányrudat és megpróbálja az országot a válságból kivezetni - tette hozzá.
Kövér szerint az ország "mindenféle értelemben" a csőd szélén áll, amihez hasonló "komplex válság" csak, a rendszerváltás kezdetén, 1990-ben volt.
Elmondása szerint megtorpant a gazdasági növekedés, nő az infláció, csökken foglalkoztatottság, leépítik a társadalmi közszolgáltatásokat, honvédelem gyakorlatilag nincs, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálat pedig a kormány politikai eszközévé vált.
Kövér László morális válságról is beszélt, "aminek a kiindulópontja az, hogy a miniszterelnöki, a pénzügyminiszteri és az igazságügyi miniszteri székekben olyanok ülnek, akikre az emberek többsége a kutyáját sem bízná, nemhogy az országot".
Kövér úgy vélte, hogy a mindennapokban elhatalmasodó erőszak összeköthető azzal, hogy a politikában sincs semmilyen tettnek negatív következménye.
Turi-Kovács és Kövér arról is szót ejtettek, hogy szerintük az SZDSZ vagy ismét belép a koalícióba vagy kívülről fogja támogatni a koományt.
A KPE elnöke azt hangsúlyozta, hogy "a koalíció fenntartása elsősorban sz SZDSZ érdeke", ezért azt gondolják, hogy hajlandó lesz a kormányba visszatérni.
Kövér azt mondta, hogy az SZDSZ "minden hangos retorika" ellenére kívülről is részt fog venni a kormányzásban. Mint elmondta, a koalíciós színjáték is arról szól, hogyan lehetne a szabad demokratákat a valaha volt legnagyobb és legerősebb szavú antikommunista pártból "a legkisebb, de a legerősebb szavú" ellenzéki párttá átmaszkírozni".
Turi-Kovács szerint az országnak az elkövetkező időszakban "béna kacsa" kormánya lesz, amely előterjesztéseivel alapvetően nem tud a gazadság helyzetén változtatni. Ezért olyan helyzet is előállhat, hogy az ország egyébként is megromlott gazdasági helyzetét a végletekig lerobbantja.
Ezt az intervallumot sem mi, sem a szövetségeseink nem arra kívánjuk felhasználni, hogy "minél rosszabb, annál jobb", hanem kármentő javaslatokat akarnak a kisgazdák az Országgyűlés elé beterjeszteni - fűzte hozzá.
A várható drasztikus élelmiszerár-emelkedés ellen az alapvető élelmiszerek áfatartalmát 5 százalékra csökkentenék, megakadályoznák a tőkés csoportok földfelvásárlásait, valamint megtiltanák, hogy olyan alapanyagokból állítsanak elő bioenergiát, amelyek hiányoznak az élelmiszerpiacról - sorolta a politikus.
A Fidesz és a KPE 2003 óta tartó együttműködéséről Kövér László azt mondta: a Fidesz készen áll a szövetség megújítására, Turi-Kovács Béla pedig kijelentette, hogy a KPE erősíteni kívánja helyzetét a szövetségen belül.
A kisgazda politikus kijelentette: a vezetői értekezleten megerősítik, hogy a KPE nem kíván kapcsolatot tartani olyan kisgazdákkal, akik a szövetség "szétzúzásában, gyengítésében" érdekeltek.