A ferencvárosi MSZP közpénzből nyit kávézót?
A Ferencvárosi Polgári Frakció szerint az MSZP kilencedik kerületi szervezete 2,5 millió forint közpénzből akar vendéglátó-ipari egységet nyitni a Ferenc téri zenepavilonoknál a kulturális célú hasznosítás helyett - jelentette ki Martos Dániel, a Ferencvárosi Polgári Frakció (FPF) frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2008-04-26 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:38.280870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martos Dániel hangsúlyozta: nem etikus egy olyan pályázat beadása, aminek hátterében szocialista képviselők állnak és a kulturális célú hasznosítás helyett egy helyi vendéglátó ipari egységgel összefogva egy kávézót nyitnának és ehhez 2,5 millió forint támogatást kapnának az önkormányzattól.
A pályázat kiírása szerint 2008. május elsejétől október végéig, a kerületi csendrendeletet betartva használnák a pavilonokat - mondta a frakcióvezető-helyettes.
A 2005-ben felújított Ferenc téren lévő zenepavilonok hasznosítására az önkormányzat pályázatot írt ki ferencvárosi székhellyel rendelkező civil szervezetek számára. A felhívásra egy jelentkező volt, a Sikeres Ferencvárosért Egyesület, amely megnyerte a pályázatot - tájékoztatott Martos Dániel, aki a pályázat tartalmáról nem nyújthatott bővebb felvilágosítást, mert zárt ülésen bírálták azt el.
Elmondta: az egyesület tagjai között szerepel több, ferencvárosi MSZP-s kötődésű politikus is, így Kökény Mihály, országgyűlési képviselő, vagy Pál Tibor és Bánsághi Tamás alpolgármester.