Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BKV vezérigazgató-helyettesének leváltását követelik

Somodi László, a BKV közlekedési vezérigazgató-helyettesének azonnali leváltását követeli a cég szakszervezeteit képviselő sztrájkbizottság - olvasható a cég vezetőinek címzett levélben.


Dátum: 2008-04-26 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:39.511910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentumban foglaltak szerint a vezérigazgató-helyettes a múlt pénteki sztrájk előtt - a szakszervezetek és a vállalat között - kötött megállapodást megszegve szabadságot adott olyan kollégáknak, akik sztrájktörőkként viselkedve villamosokat vittek ki a forgalomba, ezzel veszélyeztetve a maguk és a járművek épségét.

Ennek kirívó példája volt, amikor a 820 millió forintot érő Combino villamost egy olyan alkalmazott vezette, akinek nem volt ehhez megfelelő gyakorlata. A remízből való kiállás után rövidesen le is robbant a villamos - olvasható a levélben.

Somodi László - a szakszervezetek szerint - megszegte a megállapodást, amely szerint csak azon a vonalakon lehetett volna szolgáltatást indítani, ahol a járművek minimum 50 százaléka közlekedik a sztrájk alatt.

"Felszólítjuk a BKV vezetését, hogy azonnal hatállyal intézkedjen az ügyben" - olvasható a sztrájkbizottság levelében.

A BKV Zrt. szombaton azt közölte, hogy a vezetőség hétfőn reagál a szakszervezetek levelére.

Kapcsolódó elemek