Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz álláspontja világos

Az egészségügyben káoszt, zűrzavart és fejetlenséget okozó kormányzati politikával szemben a Fidesznek világos álláspontja van a kórházak, rendelőintézetek működtetésével kapcsolatban - reagált Cser-Palkovics András a szocialista Török Zsolt szavaira.


Dátum: 2008-04-26 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:36:40.717567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz álságos politikát folytat a kórházprivatizáció ügyében, hiszen miközben országos szintén ellenzi, helyi szintén nem veti meg az abból származó hasznot - mondta Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő szombaton. A Fidesz úgy reagált: a pártnak világos álláspontja van, a kórházaknak és a rendelőintézeteknek köztulajdonban kell maradniuk.

Pénteken a Fidesz egri szervezete 92-6 arányban úgy döntött, hogy nem zárja ki Magyar István elnököt, akinek a résztulajdonában álló Agria Ügyelet Kft. átvette a hevesi rendelőintézet működtetését a fideszes vezetésű városi önkormányzat által kiírt pályázat alapján.

Török Zsolt szerint országosan a Fidesz arról beszél, hogy a magántőke bevonása az egészségügyben káros, közben viszont helyi szinten nem veti meg annyira a magántőkét az egészségügyben.

A Fidesz közleményében azt írta: "az egészségügyben káoszt, zűrzavart és fejetlenséget okozó kormányzati politikával szemben a Fidesznek világos álláspontja van a kórházak, rendelőintézetek működtetésével kapcsolatban".

Ezeknek az intézményeknek a magyar emberek érdekét, egészségét szolgáló módon köztulajdonban kell maradniuk. Erről rendelkezik a Fidesz Országos Választmányának tavalyi határozata is, amely továbbra is érvényes a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség minden tagja és szervezete számára - olvasható.

Kapcsolódó elemek