Fidesz: 39, MSZP: 15, SZDSZ: 1
A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos. A biztos pártválasztók körében is mélyponton van e két párt: 23 százaléknyi, illetve 2 százaléknyi aktív választópolgárt érezhet maga mögött - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató felmérésből, amelyet a Népszabadság hétfői száma közöl.
Dátum: 2008-04-28 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:37:05.112273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz tartja a népszavazást követően megszerzett pozícióját, a népesség 39 százaléknak szimpátiáját élvezi, míg az aktív szavazópolgárok körében 68 százaléknyi voksra számíthat - ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos április második felében, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló közvélemény-kutatásából származnak.
A pártok támogatottsági listáján a népszavazást követően kialakult erőviszonyok maradtak áprilisban is. A Fidesz megőrizte jelentős fölényét. Legnagyobb előnye a 35-50 évesek körében van, ott 45 százalékon áll, míg az MSZP-t 8 százaléknyian támogatják. A legkisebb különbséget a 65 év felettiek között regisztráltuk, ott 27:23-ra vezet az ellenzéki párt. A Fidesz támogatottsága összességében ebben a hónapban 39 százalékos, ez nagyjából 3,1 millió szimpatizánst jelent. Az MSZP 15 százalékot ért el, ami 1,2 milliós rokonszenvtábor. Mindinkább elhidegülnek az MSZP támogatói az SZDSZ-től, a rokonszenvet a semlegesség érzése váltja fel. Egy évvel ezelőtt még a szocialisták egyharmada az SZDSZ-t nevezte meg második kedvelt pártjaként. Most 10 százalékuk, míg az MDF-et 20 százalék. Míg ugyanakkor korábban négytizednyien, most kétharmadnyian nem neveztek meg olyan pártot, amely szóba jöhetne tartalékként.
(Az adatfelvétel ideje: 2008. április 17-24. A megkérdezettek száma: 1500 fő.)