Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a debreceni tavaszi fesztivál

A tavaszi tárlat megnyitójával szombaton megkezdődött a XIII. Debreceni Tavaszi Fesztivál. A Debreceni Egyetem orvostudományi centrumának galériájában március 28-ig csaknem száz alkotást - festményeket, grafikákat és kisplasztikákat - tekinthetnek meg az érdeklődők.


Dátum: 2003-03-16 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:38.142717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A március 31-ig tartó tavaszi fesztivált az idén a táncművészet jegyében rendezik meg. A fesztivál keretében közös műsort mutat be az öt debreceni néptánccsoport, amelyek közül a Hajdú Néptánc Együttes éppen márciusban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.

A táncművészeti események mellett tizenegy komolyzenei hangversenyt, 5 színházi előadást, 6 gyermekeknek szóló programot és 12 képzőművészeti bemutatót is rendeznek Debrecenben.

A fesztivál programjában először szerepel az országos főiskolai gitárverseny.

Igazi komolyzenei csemegének ígérkezik március 31-én a Debreceni Filharmonikus Zenekar koncertje, amelyen Muszorgszkij-, Liszt- és Bartók-művek csendülnek fel. A hangversenyt 30 ország rádióállomása közvetíti élőben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek