Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétséges rendelet a világörökség védelméről

Helyi védelem alá helyezte a VII. kerületi képviselő-testület azt a Nagydiófa utcai épületet, amelynek bontása ellen régóta tiltakoznak a környék lakói és civilszervezetek.


Dátum: 2008-04-29 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:37:20.972684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Évek óta tiltakoznak civilszervezetek a VII. kerületi épületbontások miatt, legutóbb a Nagydiófa utca 8. szám alatti, 19. században épült egyszintes ház helyére építendő hétemeletes monstrum terve csapta ki a biztosítékot a környék lakóinál. Januárban az önkormányzat és a befektető képviselői is úgy nyilatkoztak egy lakossági fórumon, hogy a helyhatóság nem akadályozhatja meg a bontást, mert a 2001 óta érvényben lévő szabályozási terv lehetővé teszi, így a tulajdonoson múlik, mit tesz az épülettel.

Időközben UNESCO-jelentés készült, és egyértelművé tette, hogy a világörökség részét képező Andrássy út és környéke védelem alatt áll, a kerületben zajló bontásokat pedig le kell állítani. Ennek hatására az év elejétől május 31-ig építési-bontási moratóriumot léptettek érvénybe, s eddig az időpontig el kell készülnie Belső-Erzsébetváros rehabilitációs-szabályozási tervének.

A bontásra ítélt épületek, így a Nagydiófa utca 8. sorsa is azon múlik, hogy mi kerül a véleményezés alatt álló dokumentumba. A ház helyi védelmét pénteken szavazta meg a képviselő-testület, de az erről szóló rendelet csak május elsejétől hatályos, és nem érvényes a jelenleg engedélyezési folyamatban lévő építésekre, bontásokra. "Márpedig a Nagydiófa utca 8. elvi építési engedélyének ügye, amely előfeltétele a bontási engedély kiadásának, most a közigazgatási hivatalnál van. Vagyis róka fogta csuka, gyakorlatilag semmit sem ér a papír, hiszen a Nagydiófa utcai épületre nem vonatkozik" - mondta lapunknak Kollonay Enikő, a városnegyed védelmére alakult Nagydiófa Egyesület jogi szakértője.

Gergely József alpolgármester ezzel szemben azt mondta lapunknak, hogy ha csak az elvi építési engedély és nem a bontási kérelem elbírálása van folyamatban a rendelet hatályba lépéséig, akkor vonatkozik a házra is a helyi védelem.

Kollonay Enikő szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vizsgálata alapján februárban elkészített tudományos állásfoglalást kellene alapul venni a szabályozási terv elkészítésekor, így tenne eleget az önkormányzat az UNESCO egyezményéből származó kötelezettségének. "A területre már 2005-ben el kellett volna rendelni a műemlék jellegű területet megillető, örökségvédelmi helyi szabályozást és a városnegyed megóvását jelentő garanciális építésügyi előírásokat.

Ezt elmulasztották, és jelenleg is hatályban van az a szabályozási terv, amely a sorozatos bontásokat lehetővé tette. Kollonay Enikő szerint az lehetne a megoldás, hogy a készülő szabályozási tervbe beépítenék a helyi védelemről szóló rendeletet.

Kapcsolódó elemek