Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Párizs, Berlin és Moszkva rendkívüli BT-ülést sürget

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli miniszteri szintű ülését szorgalmazta az iraki helyzet megvitatására közös nyilatkozatában Franciaország, Németország és Oroszország.


Dátum: 2003-03-16 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:38.716976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dominique de Villepin francia külügyminiszter a France-2 tévécsatornának nyilatkozva szombat este bejelentette, hogy német és orosz kollégájával miniszteri szintű rendkívüli BT-ülés összehívását kérték a Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője által a jövő hét elején előterjesztendő új jelentés megvitatására.

Blix - az ENSZ Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) vezetője - várhatóan kedden ismerteti új jelentését az iraki leszerelésről, s a katonai megoldást ellenző Párizs, Berlin és Moszkva "az ezt követő napokban, de még a jövő hét elején" miniszteri szintű BT-ülés megtartását indítványozta. A háromoldalú új kezdeményezés értelmében a miniszteri szintű BT-ülésen az iraki leszerelés elsődleges, kulcsfontosságú kérdéseit vitatnák meg, s ennek alapján konkrét - magas, de egyidejűleg reális, megvalósítható követeléseket megfogalmazó - ütemtervet dolgoznának ki e munka elvégzésére.

A francia külügyminiszter szombat esti, a francia-német-orosz közös állásfoglalás kiadását követően tett tévényilatkozatában úgy fogalmazott: megítélése szerint Washington immár abból indul ki, hogy az Irak elleni háború megindítása csak napok kérdése, éppen ezért szorgalmazzák a probléma újragondolását az ENSZ szintjén. Franciaország a fegyverzetellenőrzésekre vonatkozóan kész a kompromisszumra egy nagyon szoros menetrend alapján, de nem hajlandó egy ultimátumra, nem hajlandó az erő automatikus alkalmazásának elfogadására - mondta Villepin.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek