Átfogó agrár- és vidékpolitika szükséges
Egy stabil, erős, konszenzussal elfogadott agrárstratégia nélkül a magyar mezőgazdaság nem lesz képes a jelenlegi helyzetből kilábalni - hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Jakab István.
Dátum: 2008-04-29 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:37:25.103560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mezőgazdaság alapvető kérdéseiben konszenzusra van szükség - szögezte le Jakab István. Ehhez a körhöz sorolta a birtokszerkezet, a termőföld, termelői tulajdonú elsődleges feldolgozó-üzemek támogatásának kérdését. A Magosz elnöke kifejtette: uniós tagságunk első időszakában rendelkezésre álló források felhasználásának elemzése, értékelése elmaradt. A politikus utolsó lehetőségnek nevezte az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásait. Nem mindegy, hogy ezeket a forrásokat kik, és milyen módon használják fel - tette hozzá.
Jakab István felszólalásában kitért napjaink élelmiszerár-robbanására is. Véleménye szerint a magyar agrárgazdaság és feldolgozóipar szereplőinek részéről egységes álláspont szükséges. A képviselő ennek kapcsán leszögezte: nem fogadható el, hogy termelőktől elkülönülten befektetői társaságok úgy szerezzenek forrásokat a termelők rovására, hogy azoknak már később nem lesz lehetőségük fejleszteni, és nem tudják a saját gazdaságukat versenyképessé tenni. A fideszes országgyűlési képviselő a mezőgazdaság egyik problémájának nevezte az elsődleges feldolgozás hiányát is.