Médiabirodalom foglalta el a főiskolát
Újrakötötte a Nyíregyházi Főiskola azt a bérleti szerződést, amelynek értelmében az intézmény az egyik frissen felújított épületét fillérekért kiadja a Kelet-Magyarországot uraló Advertum médiacsoportnak.
Dátum: 2008-04-30 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:37:37.701600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iskola új vezetése néhány hónapja még perben támadta meg a korábbi szerződést az ésszerűtlenül alacsony, a 10,5 milliárd forintos felújítás havi törlesztőrészének hat százalékát (!) kitevő bérleti díj miatt. Az új rektor azután gondolta meg magát, hogy a cég sajtóhadjáratot indított az intézmény ellen. Nem mindennapi üzletre derítenek fényt a lap birtokába jutott dokumentumok. A Magyar Nemzethez került szerződés szerint négyzetméterenként alig több mint 100 forintért bérelte ki a felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztési program keretében felújított Nyíregyházi Főiskola B épületét egy folyamatosan terjeszkedő médiabirodalom, az Advertum Kft. A szerződés szerint 2007 szeptemberétől az 1200 négyzetméteres, gyönyörűen felújított épületet havi nettó 121 ezer forintért kapta meg a vállalkozás. A megállapodás 15 évre szólt.
Emlékezetes, a felsőoktatási beruházási programot még Magyar Bálint indította el. A program eredeti célja az volt, hogy új kollégiumok, előadók, könyvtárak épüljenek a hallgatóknak az egyetemeken. Az oktatási tárca azonban nem rendelkezett az ehhez szükséges pénzzel, ezért kölcsönből fedezte az építkezéseket, felújításokat. Az egyetemek és az állam 20 éven keresztül törleszt a magánbefektetőknek, ezalatt több mint háromszor annyit kell visszafizetniük, mint amennyi a beruházó költsége volt.
A PPP-program keretében a Nyíregyházi Főiskola tanszéki épületét azért újították fel, hogy a hallgatók végre megfelelő körülmények között tanulhassanak. A rekonstrukcióért két évtizeden keresztül évi 528 millió forintot, azaz 10,5 milliárd forintot (!) fizet a főiskola. Ebből az összegből az oktatási minisztérium közreműködésével az állam 294 millió forintot magára vállalt, de az iskolának havonta így is közel 20 millió forintot kell törlesztenie. Nem elég, hogy az új épületet nem a diákok vehették birtokukba, de a fent említett számok ismeretében teljesen érthetetlen, hogyan mehetett bele egy olyan bérleti szerződésbe az iskola, amelyből a bevétel a törlesztő- részleteknek csupán hat (!) százalékát fedezi.
Ha a részletek mögé nézünk, kezd kirajzolódni a kép: több mint furcsa, hogy információink szerint már az építés során sem oktatási helyiségeket alakítottak ki az új főiskolai épületben, hanem - Balogh Árpád, a korábbi rektor és Vad Sándor, a Hallgatói Centrum ügyvezetőjének jóváhagyásával - tévé- és rádióstúdiókat, valamint vezetőségi szobákat. A bérleti szerződéssel kapcsolatos ügyeket nem a főiskola intézte, hanem a tulajdonában álló Hallgatói Centrum Kht., ugyanis a rektor ezt a szervezetet bízta meg a PPP-konstrukciós ügyekben való eljárással.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) ellenőrző jelentésében ugyan megállapította, hogy a rektor törvénytelenül járt el, amikor közbeszerzési eljárás nélkül, 15 millió forint megbízási díjért a Hallgatói Centrumra bízta az ügyek intézését, retorzió azonban nem volt.