Szocialista realizmus
Dátum: 2008-04-30 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:37:47.223907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP szerint az elmúlt hat évben emelkedtek a bérek, a nyugdíjak és a családi pótlék, javult az egészségügyi ellátás és jelentősen nőtt az autópályák hossza - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerdán az MTI-nek, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy nem mindenben volt sikeres a kormány.
* * *
Szekeres Imre szerint az inflációt is figyelembe véve ma nagyjából 30 százalékkal többet érnek az átlagos kerestek, mint hat évvel ezelőtt. Hozzátette: a nyugdíjak 38 ezer forintról 80 ezer forintra emelkedtek, vásárlóértékük negyven százalékkal magasabb.
* * *
Szekeres Imre közölte: bővült és javult az egészségügyi ellátás. Kórházak újultak meg, új járóbeteg-szakellátó központok jöttek létre, korszerűsítettek több háziorvosi rendelőt és letörték a gyógyszerárak emelkedését is - fűzte hozzá.