Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új gazdaságpolitikára van szükség

A kisemberek, az alkalmazottak boldogulását szolgáló, a munkahelyteremtést középpontba állító új gazdaságpolitikára van szükség Magyarországon - hangoztatta a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöke a távirati irodának adott csütörtöki nyilatkozatában.


Dátum: 2008-05-02 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:37:50.135543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kontur Pál kifejtette, a munka ünnepén, május 1-jén nincsen túl sok ünnepelnivalója azoknak, akik alkalmazottként keresik kenyerüket, mert bérükből alig tudják biztosítani a maguk és családjuk megélhetését. A Fidesz munkástagozatának vezetője elmondta, pártja gazdaságpolitikája képes lenne megoldást találni a kisemberek, alkalmazottak problémáira.

Mint mondta, a Fidesz e gazdaságpolitika alapján képes arra, hogy bármhelyik pillanatban átvegye az ország kormányzását. Hozzátette: a hátrányos helyzetűeknek nem segély, hanem a megélhetést biztosító munka kell, továbbá a kismamák számára biztosítani kellene a részidőben végzett munka lehetőségét.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás előtti 40 évben a munkásoknak azt mondták, "tiéd a gyár, magadnak építed". Ezért kaptak kevés fizetést, mondván, ebből épül a kórház, a vasút, az iskola, a rendelő - fűzte hozzá.

"Az, hogy mindig minket szívassanak, munkásokat, alkalmazottakat, kisembereket, ez az, amit nem tudunk elfogadni" - hangoztatta. Kontur Pál közölte, különösen "pofátlannak" tartja, hogy akik 2002-ben jóléti rendszerváltást ígértek, azok most, köztük a kormányfő, azt mondja, öngondoskodónak kell lenni.

Kapcsolódó elemek