Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március 15-én a "lánccsörgéssel aláfestett szabadság"-ról

Kárpátalja magyarsága az idén többnapos rendezvénysorozattal emlékezett meg az 1848-1849-es magyar forradalomról és szabadságharcról.


Dátum: 2003-03-16 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:40.253603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A március 15-i ünnepségek Kárpátalja magyarlakta településein már csütörtökön elkezdődtek. Az iskolákban rendhagyó történelemórákkal, szavalóversenyekkel és színielőadásokkal tisztelegtek a magyar nemzet 155 éve kezdődött szabadságküzdelme előtt. Pénteken Beregszászon a római katolikus és református temető honvédsírjainál tartottak megemlékezést és koszorúzást.

Szombaton délelőtt Técsőn az egykori koronaváros magyarsága a Kossuth-szobornál emlékezett és koszorúzott. A helyi református líceum diákjai Arany János Szondy két apródja című elbeszélő költeményének dramatizált változatát adták elő az ünnep tiszteletére. Magyar emlékműveket és emlékhelyeket koszorúztak Munkácson, Nagyszőlősön, Aknaszlatinán, Badalóban és Bátyúban.

Beregszász magyarsága az ünnepi rendezvénysorozat nyitányaként a déli órákban megkoszorúzta Kossuth és Petőfi emléktábláját. Kora délután a Petőfi-szobornál került sor nagygyűlésre.

A kárpátaljai rendezvénysorozat központi ünnepségét a megyeszékhelyen, Ungváron a Petőfi-szobornál tartotta a késő délutáni órákban a város és a környék magyarsága. A megemlékezésen részt vettek a magyar szervezetek vezetői, a magyar főkonzulátus diplomatái, számos magyarországi vendég, Kárpátalja megye és Ungvár vezetésének képviselői.

Beszédében Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a március 15-i ünnep szellemének a megvédésére szólított. Úgy vélte, a kárpátaljai magyaroknak meg kell tartani a zsarnoksággal való szembefordulás képességét, mert - mint fogalmazott - "az, ami most van, lánccsörgéssel aláfestett szabadság". A szónok óvott attól, hogy külső nyomásra kivegyék a státustörvényből azt az alapelvet, hogy a magyar állam segíti azokat a magyarokat, akiknek nincs államuk. "Ez egyenértékű lenne a státustörvény meggyilkolásával" - fogalmazott Kovács. A vízumkényszer tervezett bevezetése kapcsán kifejtette: ha a kárpátaljai magyaroknak úgy kell majd az anyaországba szóló vízumért sorban állni, mint ma az ungvári szlovák főkonzulátus előtt, akkor az a vasfüggöny visszaállítását fogja jelenti.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek