Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közadakozásból mentenék meg a csornai kórházat

A rábaköziek összefogásán múlhat a csornai Margit-kórház sorsa, a település önkormányzata közadakozásból próbálja megmenteni a 350 millió forintos adósságot görgető intézményt. A 80 aktív ággyal működő kórházból nemrég 100 embert bocsátottak el, több osztályt pedig összevontak.


Dátum: 2008-05-03 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:00.184629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mióta Kapuváron is megszűnt az aktív ellátás, a rábaközi emberek egyetlen kórháza maradt, a csornai. A térség lakói hiába tüntettek a kórházi ágyszámok csökkentése ellen, az eredménytelen demonstrációk idővel abbamardtak. Csornán most úgy döntöttek, más módszerrel próbálják fenntartani a kórház működőképességét. Ahogy 95 éve, az intézmény megépítésekor, most újra közadakozást szerveznek.

A település fideszes polgármestere, Turi György szerint az önkormányzat azért döntött a közérdekű kötelezettségvállalás mellett, hogy az anyagi segítség mellett az is kiderüljön, mekkora az összefogás a rábaközi emberekben. "Lakosonként fogjuk az itt élőket felkeresni és bízom benne, hogy pozitívan fognak hozzáállni. Két szempontból is fontos ez: eleve jó, ha valamekkora összeg összegyűlik és ezzel csökkentjük az adósságállományt, illetve erkölcsi támogatást ad, hogy az emberek ezzel is kifejezik, hogy segítik a kórház fennmaradását" - jelentette ki a falu első embere.

Az intézmény adóssága 350 millió forint, ami azt jelenti, az ellátási körzetben élő 47 ezer embernek fejenként 7500 forintjába kerülne a Margit-kórház megmentése.

Kapcsolódó elemek