Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elúszni látszik a felkínált amerikai segélycsomag

Visszavonta 15 milliárd dolláros, Törökországnak felkínált gazdasági segélycsomag-ajánlatát az Egyesült Államok, miután Ankara nem hozott gyors döntést 62 ezer amerikai katona befogadásáról, az Irak elleni háborús készülődés keretében.


Dátum: 2003-03-16 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:40.596695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai kormányzatban több névtelenül nyilatkozó forrás is megerősítette szombaton az AP hírügynökségnek, hogy kénytelenek lesznek lemondani az északi front megnyitásáról, s ezzel a Törökországnak felajánlott segélycsomagot is tárgytalannak tekintik.

A török parlament március 1-jén kis többséggel ugyan, de elutasította a washingtoni kérést, s azt a kormányváltást követően sem tűzték újólag napirendre. Recep Tayyip Erdogan új török kormányfő szombati sajtónyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az amerikai kérés ismételt napirendre tűzéséről csak a kormányáról való bizalmi szavazás után lehet szó. Ez utóbbi viszont várhatóan legalább a jövő hét közepéig elhúzódik. Erdogan szerint az Egyesült Államoknak emellett "határozottabb garanciákat kell adnia" Törökországnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek