Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Azonnali intézkedéseket a Feneketlen-tó érdekében

Rétvári Bence szerint nem szabad tovább várni, ideiglenes intézkedésekkel helyre kell állítani a Feneketlen-tó környezetét, és pótolni kell a tóból hiányzó vizet.


Dátum: 2008-05-05 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:14.945933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közleményében hangsúlyozta: a kerület országgyűlési képviselőjeként nem tartja elfogadhatónak, hogy ölbe tett kézzel nézzék a tó állapotának folyamatos romlását, hiszen akár hónapokba is beletelik, amíg a szakértők nyilvánosságra hozzák vizsgálataik eredményét, és végleges álláspont születhet a vízszintcsökkenéssel illetve a szükséges kármentő intézkedésekkel kapcsolatban.

Ha a folyamatok nem állnak meg, nyáron újabb méterekkel csökkenhet a vízszint, és a meder jó része szárazra kerül. Átmeneti vízpótlásra van szükség, hogy az állapot hosszú távú rendezéséig is megőrizzük a tó természeti és esztétikai értékét - közölte a politikus.

Rétvári Bence javasolja majd, hogy a Főváros Környezetvédelmi és az Idegenforgalmi Alapjába átcsoportosított többletforrás egy részét a Feneketlen-tó vízszintjének sürgős visszaállítására fordítsák.

Kapcsolódó elemek