Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apró rovar dönti romba a számításokat

Felgyorsíthatja az éghajlatváltozást egy kicsiny rovar, amely gyorsuló ütemben pusztítja a nyugat-kanadai Brit Kolumbia tartomány fenyőerdeit.


Dátum: 2008-05-05 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:27.364530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fákat egy félcentis bogár, a kanadai fenyőszú lárvái dézsmálják, rövid idő alatt megállítva a fák nedvkeringését. A rovarok az elmúlt években több mint 130 ezer négyzetkilométernyi erdő pusztulását okozták.

A kanadai erdészeti hatóság kutatója, Werner Kurz és kollégái felmérték, milyen kihatással lehet a jelenség a Föld éghajlatára. A Nature című szaklapban megjelent tanulmányuk eredményei nyugtalanítóak: Nyugat-Kanada erdei hosszabb időre széndioxid-raktárból széndioxid-forrássá változhatnak.

A szakemberek számításai szerint a jelenség miatt 2000 és 2020 között 990 megatonnával növekszik a széndioxid-kibocsátás. Werner Kurz hozzátette: a jelenlegi éghajlatmodellek ezt a növekedést nem veszik számításba.

A szú azért tudott ilyen mértékben elszaporodni, mert az éghajlatváltozás miatt egyre enyhébbek a telek, amelyek eddig kordában tartották az állományát. Ez a pozitív visszacsatolás teszi még veszélyesebbé a helyzetet - a pusztuló erdők miatt növekszik a széndioxid-kibocsátás, ami pedig a hőmérséklet további emelkedéséhez vezet -, egyre kedvezőbb feltételeket teremtve a fenyőszúnak, amely már Alberta tartományt is elérte.

Kapcsolódó elemek