Tilos pontyot fogni a Balatonon
Pontyfogási tilalom kezdődik a Balatonon hétfőn, és június 13-ig tart - tájékoztatott Szakál Tamás, a Balatoni Halászati Zrt. horgászturisztikai menedzsere.
Dátum: 2008-05-05 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:29.529490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előző években a horgászok kezdeményezésére és a halászati társaság kérésére feloldották az ilyenkor esedékes pontyfogási tilalmat arra hivatkozva, hogy ez a halfaj nemigen szaporodik a Balatonban, ezért nincs szükség a szaporulata védelmére.
Az idén a társaság azért nem szorgalmazta a tilalom feloldását, mert a tavasszal teljesítette egy tavalyi haltelepítési kötelezettségét, és 50 tonnányi pontyot telepített a Balatonba.
A horgászturizmus kiszolgálásáért is felelős társaság szeretné elérni, hogy a nyári szezonban horgászók nagyobb halzsákmányhoz jussanak - mutatott rá Szakál Tamás.