Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós pénzen épülnek menekülttáborok Ukrajnában

Ukrajnában öt központot hoznak létre azoknak az illegális bevándorlóknak az elhelyezésére, akiket az Európai Unió államai toloncolnak majd vissza az országba egy nemrég megkötött megállapodás értelmében. A Deutsche Welle információja szerint az öt központ létrehozására az Európai Unió 30 millió eurót (7,5 milliárd forint) utalt ki.


Dátum: 2008-05-05 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:32.850770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ukrajna vállalta, hogy 2010-ig felépíti vagy az európai uniós követelményeknek megfelelően átalakítja azokat a helyiségeket, ahol a migránsok tartózkodhatnának továbbszállításukig - közölte Lembergben tartott sajtótájékoztatóján Dirk Shubel, az Európai Bizottság ukrajnai képviseletének helyettes vezetője. Ilyen visszaadatási központokat az ország nyugati és keleti megyéiben alakítanának ki.

Kirekesztve

Ugyanakkor az Amnesty International ukrajnai képviselője bejelentette, hogy a civileket gyakorlatilag kirekesztették a megállapodás végrehajtásából. Natalja Dulynyeva szerint a menekültek és az illegális bevándorlók problémáival foglalkozó jogvédő szervezetek semmit sem tudnak a visszaadatási megállapodás részleteiről, és azt sem tudni, végeztek-e előzetes vizsgálatokat arra vonatkozóan, elegendő lesz-e öt központot létrehozni Ukrajnában. Mint hozzátette: fontos volna, hogy az Európai Unió megszervezze az illegális bevándorlók elhelyezésének ellenőrzését.

Kötelezettség

Ukrajna parlamentje január 15-én ratifikálta a megállapodást, amely feltétele volt az egyszerűsített vízumkiadási megállapodás életbe lépésének az Európai Unióval. A felek ezzel kötelezettséget vállalnak azoknak az állampolgáraiknak a visszafogadására, akik megszegték a tartózkodás feltételeit valamelyik szerződő országban. A megállapodás harmadik országok polgáraira is kiterjed.

Kapcsolódó elemek